ez tuti kiüt mindenkit

2019.08.09. 22:40

Hamarosan piacra dobják a csernobili vodkát

33 évvel az atomkatasztrófa után tudósok állítják: a lezárt zónában megtermett gabonafélék, illetve az azokból készített termékek teljesen biztonságosak.

Forrás: Shutterstock

A méltán népszerű Csernobil című filmsorozat miatt újra középpontba került az atomkatasztrófa sújtotta terület – írja a Bors. Egyre többen választják utazásuk céljának a lezárt zónát, és a tudományos vizsgálatok száma is megnövekedett az utóbbi időben a környéken. Ennek apropóján

egy brit tudományos csoport vodkát készített olyan rozsból, amely a felrobbant atomerőmű közelében termett.

Szerintük ez lesz az első olyan, csernobili alapanyagból előállított termék a baleset óta, ami kereskedelmi forgalomba kerülhet.

„Semmivel sem veszélyesebb, mint bármely más vodka. Enyhén szennyezett gabonát és a vízzáró réteg alatt kinyert vizet használtuk fel alapanyagnak. A párlás és desztillálás folyamán ez az enyhe sugárzási szint is tovább mérséklődött” – mondta el a kutatás egyik résztvevője.

Az elkészült párlatot a Southampton Egyetem vizsgálta meg, és arra a következtetésre jutottak, hogy az ital sugárzási értéke az egészségügyi határérték alatt van. Azaz, emberi fogyasztásra alkalmas.

„Még idén közel 500 palack vodkát szeretnénk előállítani és értékesíteni. Az így befolyt bevételből a zónában élő embereket fogjuk támogatni. Illetve a sugárzás következtében megbetegedett embereknek szeretnénk anyagi segítséget nyújtani” – mesélte Smith Professzor, a kutatás vezetője.

Ha a kitűzött 500 palack Atomik névre keresztelt ital jól fogyna, akkor a tömegtermelés beindítását is fontolóra vennék a kutatók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!