Ragadozók

2020.01.03. 09:10

Kilőttek három pumát, mert emberi maradványokat ettek

Egy arizonai túraútvonal mellett bukkantak rájuk.

Forrás: Pixabay

Az arizonai hatóságok kilőttek három pumát, amelyek egy túraútvonal mentén emberi maradványokat ettek.

Az arizonai vadászati és halászati hivatal illetékese, Raul Vega szerint

a pumákra nem jellemző ez a viselkedés, emberi maradványok fogyasztása abnormális jelenség náluk.

De azok a pumák, amelyek ezt teszik, nagyobb valószínűséggel támadnak a jövőben emberre, és ez veszélyezteti a közbiztonságot.

Vega megjegyezte, hogy

a pumákat ráadásul mindössze alig 50 méterre találták egy népszerű túraösvénytől, ahol a környéken látótávolságra házak is állnak, és a vadőrök kiabálására sem riadtak meg.

Az emberi maradványokat hétfőn este fedezték fel Tuscon közelében a Pima Canyon-ösvénynél. A helyi seriff hivatala kedden közölte, hogy a halottkémmel együtt vizsgálatot indítottak az ügyben.

A hivatal szóvivője elmondta:

nem hiszik, hogy egy puma végzett azzal az emberrel, akinek a maradványait megtalálták.

Arizona-szerte élnek pumák, gyakran fordulnak elő sziklás területeken. Ragadozók, és képesek rá, hogy súlyosan megsebesítsenek vagy megöljenek egy embert. A hivatal szerint bár nem gyakran, de előfordulnak ilyen pumatámadások.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!