S most Amazónia is ontja az új fajokat...

2017.08.31. 14:11

Kipusztulnak, mielőtt felfedeznék őket

Két év alatt csaknem 400, korábban ismeretlen növény- és állatfajt fedeztek fel kutatók az Amazonas vadonjában.

Forrás: shutterstock

Fotó: Kletr

A Természetvédelmi Világalap (WWF) és a brazil Mamiraua Intézet által összegyűjtött adatok szerint 2014 és 2015 folyamán 216-féle növényt, 93 halfajt, 32-féle kétéltűt, 19-féle hüllőt, egy madarat és 20 emlősfajt, köztük két kihaltat azonosítottak az Amazonas őserdejében, a kihaltakat kövületek alapján.

A két szervezetnek ez a harmadik jelentése a témában. 1999 és 2009 között 1200, 2010 és 2013 között 602, korábban ismeretlen fajt találtak az Amazonas vidékén.

A jelentést bemutató szerdai sajtótájékoztatón hangsúlyozták, hogy minden új fajt olyan helyen fedeztek fel, ahol érezteti hatását az ember romboló tevékenysége, így fennáll a veszély, hogy egész fajok halnak ki, mielőtt felfedeznék őket.

Az adatoknak aktualitást ad, hogy a Michel Temer vezette jobboldali brazil kormány meg akar nyitni a bányászat előtt egy 47 ezer négyzetkilométernyi, vagyis fél magyarországnyi védett területet az Amazonas északi vidékén.

(Borítókép: Shutterstock / Kletr)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!