száztonnás tét

2019.03.28. 11:43

Komoly verseny folyik a horgászok és a kárókatonák között

Hamarosan megkezdődik a madarak állományának gyérítése a Tisza-tavon, amire a fenntartható halgazdálkodás érdekében van szükség.

Fábos Erika

Forrás: Shutterstock

Fotó: Ondrej Prosicky

Szinte minden Tisza-tavi madárfaj fogyaszt halat. Jut is bőven a récéknek, sirályoknak, gémféléknek és még sok más kisebb-nagyobb madárnak, amelyek télen-nyáron színesítik a Tisza-tavi vízi világot – írja a Vasárnap Reggelben megjelent cikkében Fábos Erika. A közbeszédben kormoránnak is nevezett kárókatona halfogyasztása azonban kimagaslóan több mint bármelyik másiké. Sokan is vannak, több mint 300 pár kárókatona költött itt tavaly, vonulási időszakban pedig naponta 1000-nél is több példányt számoltak meg.

A sok száz Tisza-tavi kormorán több mint száz mázsa halat fogyaszt el évente, megközelítőleg annyit, mint amennyit a horgászok fognak, ráadásul az értékesebb halakat keresi. Az is probléma, hogy halászat közben sok olyan halat is megsebesít és ezzel elpusztít, amit meg sem eszik. A kár gazdasági szempontból is jelentős, hiszen mintegy ezer-ezerötszáz forinttal kell számolni kilogrammonként.

„Elfogadjuk azt, hogy minden élőlénynek meg kell élni, valamennyire szükség is van – erről a törvény is gondoskodik – mondta Papp Gábor, a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. ökológusa. – Az, hogy ezek a madarak szabadon fogyaszthatják a természet kínálta eleséget – főként halat – az egyfajta befektetésnek is tekinthető a természetvédelembe. A kárókatona azonban különbözik a többi madártól, mivel fogyasztása olyan nagy mértékű, hogy ennek terhét egyetlen halgazdálkodással foglalkozó szervezet sem bírja el. Felelős halgazdálkodóként a Tisza-tavi Sporthorgász Kft. alapvető feladata az, hogy minél több hal éljen a Tisza-tóban. Ráadásul, a kormoránok nemcsak a halakat pusztítják tömegével, fészektelepeikről fokozatosan kiszorul a többi, természetvédelmi oltalom alatt álló madárfaj – például a szürke gém, a bakcsó és a kis kócsag -, és savas ürülékük miatt kipusztul a környező ártéri növényzet.”

A társaság, ezért a szükséges engedélyek birtokában, 2013 óta végzi a lőfegyveres gyérítést. Idén, 300 példány kilövésére kaptak engedélyt.

A nagy kárókatonák mellett az utóbbi években robbanásszerűen megnőtt a kis kárókatonák egyedszáma is a régióban. A hazai állomány drasztikus növekedése évek óta országszerte súlyos gondokat okoz a halastavakon és természetes vizeken egyaránt. Magyarországon jelenleg ebből a fajból mintegy 2500-3000 pár fészkel, de a kóborló és vonuló madarakkal együtt mennyiségük időnként meghaladja a 20 ezer példányt és kis kárókatonából is fészkel 1000-1500 pár. Figyelembe véve, hogy egy kárókatona naponta 30-60 dkg halat eszik, évenkénti táplálékigényük a számítások szerint, eléri a 2000 tonnát.

Halfarkasnak is nevezik

„… Kárókatona; kormoránnak is mondják. Úszik, mint a hal, bukik, mint a vidra, de jól röpül is. Pokolbélű fajzat, de bántani nem szabad, mert az egész országban már csak itt vannak – ezt, az öreg Matula mondja, Fekete István Tüskevár című regényében. A 19. századi vízszabályozásokig gyakori volt hazánk területén, de a vizes élőhelyek pusztulásával állományaik megcsappantak. Az 1960-as évekre már ritkaságszámba ment, 1980-ig a veszélyeztetett fajok kategóriájába sorolta a Vörös Könyv. Néhány elszigetelt költőtelepen, például a Kis-Balatonnál és a Drávaközben, elvétve lehetett vele találkozni. Állományuk ma már 2500-3000 pár. Okos, óvatos madár és kolóniái nagyon jól szervezettek, csapatokban is halászik. Ragadozó halakat megszégyenítő gyorsasággal és manőverezéssel, sokáig úszik a víz alatt és nagy mélységekbe is lemerül. Ez az oka, hogy Herman Ottó halfarkasnak nevezte. Az sem volt véletlen, hogy a halászok fogságban tartott kormoránokkal is halásztak. A madzagra kötött, éhes madarat, a szabad vízfelületen eleresztették, a megfogott zsákmányt azonban a nyakára helyezett gyűrű miatt lenyelni nem tudta.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!