Fotó: Nestor Rizhniak / Shutterstock.com

Lusta diákot a puska sem segíti – vélik olvasóink

Kiszivárogtak a töriérettségi tételei – de jó ez bárkinek is?

Az idei érettségi nem maradt botránymentes: a matematika vizsga nehézsége miatt indított aláírásgyűjtésnek ugyan végül nagyobb volt a füstje, mint a lángja, a történelem körül viszont nem csak az indulatok izzottak, hanem a rendőrök is forró nyomra akadtak. Egy nyomdász ugyanis kiszivárogtatta az írásbeli töriérettségi témáit, így több diák is azok ismeretében, tehát jelentős helyzeti előnyből foghatott dolgozata megírásához.

Az érettségi vizsgáról sokan sokféleképp gondolkodnak, a sajátja mindenkinek örök élmény marad, és bármelyik tábortűznél, vacsoraasztalnál vagy bárpultnál nagy sikerrel húzható elő a kalapból egy-egy anekdota szigorú vizsgabiztosokról, óriási betlikről, mázlis tételhúzásokról, kölcsönadott nyakkendőkről és a legképtelenebb kegyelemkettesekről. A diákévek iránti nosztalgia mellett ugyanakkor azt is szem előtt kell tartani, hogy a valóban jelentős stresszel járó megmérettetés fontos oktatási és általános műveltségi mérföldkő, sztenderd vizsga sztenderd követelményekkel, amelyet igenis komolyan kell venni – és biztosítani kell, hogy törvényes, igazságos keretek között bonyolítsák le minden évben.

Épp ezért arról kérdeztük olvasóinkat, mit gondolnak arról, hogy idén a vizsga megkezdésének időpontja előtt már kikerültek az internetre a történelem írásbeli témái.

A voksolók ötöde (20%) a vizsgázók szemszögéből nyilatkozott, ők arra mutattak rá, hogy Legalább ennyivel könnyebb dolguk volt a gyerekeknek. Az együttérzésük dicséretes – bár nem vagyunk biztosak benne, hogy hosszú távon milyen eredménye van annak, ha elfogadottnak kommunikáljuk azt, hogy valakinek csalás révén válik könnyebbé az élete.

A véleményt nyilvánító olvasóink egy másik 20%-a köntörfalazás nélkül, kerek-perec kijelentette: az, hogy egy nyomdász nyilvánosságra hozta a történelemérettségi témáit, nem más, mint köztörvényes bűncselekmény. Nincs is mit magyarázni rajta.

A szavazók 21%-a a vizsgaszervezési feladatokkal és kötelességekkel is bíró intézményrendszer felelősségét firtatja: Gáz, hogy a hivatali ellenőrzés csődöt mondott – fogalmaztak ők. Noha elismerjük, hogy egy ilyen országos esemény irdatlan precizitást, ráadásul szövevényes logisztikát igényel, igazat adunk e 21%-nak abban, hogy az ilyen jelentőségű vizsgák esetén az illetékes szervek figyelmetlensége elfogadhatatlan.

Sztoikus nyugalommal jelentette ki voksoló olvasóink 39%-a – a tárgyilagos gondolkodásra hajlamosabbak –, hogy a diákokon, akik nem készültek fel megfelelően a vizsgára, azokon a tételek kiszivárogtatása sem segíthetett. Valljuk be, ebben azért van valami: hiába tudja a nebuló, hogy a középkori uradalomról kell írnia, ha azelőtt sosem hallott majorságról, hűbériségről meg jobbágyokról, akkor vajmi keveset fog tudni hozzászólni a témához.

Talán azzal mindenki egyetért, hogy mindenki akkor jár a legjobban, ha becsületesen végzi a dolgát: a hivatal szervez és ellenőriz, a diákok tanulnak, felkészülnek, a tanárok, szülők és a társadalom többi tagja pedig megteremti mindehhez a szükséges körülményeket. És természetesen teljes szívből drukkol az ifjaknak.

Borítókép: illusztráció

Hozzászólások

washingtoni katolikus szentélyben
Donald Trump koszorút helyezett el Szent II. János Pál szobránál
nyitva a keret / 6 órája
Hatvanezer munkahelyet védhetnek meg a magyar vállalkozások
Nyolcvanmilliárd forint értékű beruházásra pályáztak egyetlen nap alatt a magyar vállalkozások – írta a Facebookon György László államtitkár.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SIMON IMRE szekszárdi lakos életének 73. évében súlyos betegség következtében elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2020. június 5-én, pénteken, 13 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SCHNELL ANTALNÉ szül.: Bechli Mária 76 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2020. június 5-én, pénteken, 15 órakor a bonyhádi evangélikus temetőben lesz. Kérjük, a személyes részvétnyilvánítás mellőzését! Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PLÉZER JÁNOSNÉ szül. Juhász Julianna 68 éves korában, hosszú betegség után elhunyt. Búcsúztatása 2020. június 5-én, pénteken, 15 órakor lesz a paksi Fehérvári úti temetőben. Gyászoló szerettei
MEGEMLÉKEZÉS NAGY SÁNDOR halálának 32. évfordulójára. NAGY SÁNDORNÉ halálának 1. évfordulójára. „Mit számít, hogy többé nem tündököl, Az a fény örökre eltűnt a szemem elől.” Szeretteitek
MEGEMLÉKEZÉS KLÁB JÓZSEF halálának 9. évfordulójára ,,Nehéz nélküled, hiányzol nekünk, Amíg csak élünk, fájón emlékezünk. Szavad, tetted Már csak emlék maradt. Szívünkben benne élsz, Örökre ott maradsz!" Szerető feleséged és fiad
MEGEMLÉKEZÉS drága gyermekünk Czapák Szilvia (1977-2018) halálának 2. évfordulójára „Sohasem halványul szívünkben emléked, Sohasem szűnik meg lelkünk gyásza érted.” Édesanyád és szeretteid
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSATÓ IVÁNNÉ gyógyszerész rendkívüli fegyelemmel és türelemmel viselt, hosszú betegség után, 80 éves korában elhunyt. 2020. június 5-én, 15 órakor kísérjük utolsó útjára a kocsolai köztemetőben. Gyászoló szerettei
,,Gondolj arra, hogy én akkor már ott leszek melletted, csak a szemeddel nem láthatsz. Ott leszek a tulipánok színében, a kis almafa rügyeiben, a virágillatban s a szellőben, mely megborzolja néha a hajadat." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GEREI MÁRTONNÉ szül: Simon Katalin 73 éves korában türelemmel viselt, hosszantartó súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2020. június 2-án, 13 órakor a szekszárdi újvárosi temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik fájdalmunkban velünk éreznek. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS LEBÓ JÁNOSNÉ szül.: Hegedűs Veronika halálának 1. évfordulójára ,,Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, szorgalom és munka volt az életed. Elfelejteni Téged soha nem lehet, csak meg kell tanulni élni Nélküled." Szerető férjed és szeretteid
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MERFELSZ LÁSZLÓNÉ sz: Kákonyi Katalin faddi lakos 84 éves korában elhunyt. Temetése 2020. június 3-án, szerdán, 11 órakor lesz a faddi temetőben, előtte gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TAMÁS JENŐ tolnai lakos vízmű dolgozó 61 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2020. június 4-én, csütörtökön, 15 órakor lesz a tolnai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MÜLLER FERENCNÉ szül: Merk Magdolna Mária tolnai, volt szekszárdi lakos 83 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2020. június 5-én, pénteken, 13 órakor lesz a tolnai temetőben. Előtte 12 órakor gyászmise a tolnai katolikus templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LINKNÉ dr. LAMPEK MARGIT GYÖRGYI szül: Lampek Margit Györgyi gyógyszerész tolnai lakos 68 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2020. június 2-án, kedden, 13 órakor lesz a tolnai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatom, hogy szeretett testvérem JÓNA ETEL 2020. május 23-án, 86 éves korában csendesen elhunyt. Lelki üdvéért 2020. június 3-án a szekszárdi belvárosi templomban 7 órakor csendes misét tartanak. Gyászoló testvére
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BERTA JÓZSEF szekszárdi lakos életének 62. évében türelemmel viselt, súlyos betegség következtében csendesen elhunyt. Temetése 2020. május 29-én, pénteken, 11 órakor lesz a szekszárdi újvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük, a részvétnyilvánítástól eltekinteni szíveskedjenek. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett férj, édesapa, nagypapa NAGY TIBOR nagymányoki lakos 78 éves korában elhunyt. Temetése 2020. május 29-én, pénteken, 13 órakor lesz a nagymányoki temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítástól szíveskedjenek eltekinteni. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy JAKAB MIKLÓS kisvejkei lakos 78 éves korában elhunyt. Temetése 2020. május 27-én, szerdán, 15 órakor lesz a kisvejkei temetőben. Gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS ,,Csak az hal meg, akit elfelejtenek, örökké él, akit szeretnek." FÜLEKI FERENC halálának 1. évfordulójára ,,Tarka mezők, lombos erdők, vigyázzák örök álmodat." Szerettei
Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága férj, édesapa, nagyapa LÉNÁRT FERENC gyémántdiplomás közgazdász elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2020. május 26-án, kedden 15 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik fájdalmunkban együtt éreznek velünk. Gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS SZIVÓS GYÖRGY halálának 1. évfordulójára ,,Terveztük a jövőt, a boldogat, szépet de a kegyetlen sors mindent összetépett." Szerető családod
Idén tízéves / 7 órája
Visszatér a tévéképernyőre a Balatoni Nyár
rendőrségi hírek / 8 órája
Nyolc illegális migránst szállított az embercsempész az M6-oson
TEOL
látogatási tilalom / 9 órája
Kivételes esetben, engedéllyel lehet bemenni a Balassa-kórházba
Brunner Mónika
Egyetértés / 9 órája
Szijjártó Péter: még egyszer nem fordulhat elő, hogy Európa ilyen védtelen legyen
Együtt, itthon, szabadon / 9 órája
Magyarország visszavár – elindult a belföldi kampány (videó)
Június 4. / 10 órája
Nagyszabású néptáncelőadással emlékeznek a trianoni diktátumra a Hősök terén