Elkülönítették az állatokat

2021.01.12. 09:14

Megfertőződött két gorilla koronavírussal a San Diegó-i állatkertben

Kimutatták két gorilla szervezetében a koronavírust a San Diegó-i állatkertben, miután a majmoknál a fertőzésre jellemző tüneteket vettek észre – közölte Gavin Newsom, Kalifornia kormányzója hétfőn.

Forrás: Shutterstock

Ez lehet az első ismert esete a vírus átterjedésének majmokra.

Newsom szerint még vizsgálják a gorillák fertőzésének eredetét, vagyis azt, hogy más állatoktól vagy embertől kaphatták-e el a vírust.

Az egyébként december óta zárva tartó állatkert ugyanakkor honlapján közölte, hogy feltételezéseik szerint egy tünetmentes dolgozó adhatta tovább a vírust, dacára a bevezetett járványügyi óvintézkedéseknek.

Az állatkerti hatóságok azt követően vettek mintákat a majmok ürülékéből, hogy két gorilla köhögni kezdett a múlt héten. A pozitív teszteredményeket hétfőn erősítette meg az amerikai földművelésügyi minisztérium országos állatorvosi szolgálatának laboratóriuma.

Lisa Peterson, az állatkert igazgatója szerint a fertőzött állatok a köhögés és némi vérbőség ellenére jól vannak. Hozzátette: a gorillákat elkülönítették és reménykednek mielőbbi gyógyulásukban.

A koronavírust eddig több fogságban tartott vadállat szervezetében is kimutatták, így például a bronxi állatkert több oroszlánjánál és tigrisénél, valamint a barcelonai állatkert négy oroszlánjánál is. Vírussal fertőzött kutyák és macskák esetei is ismertek.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!