Az egészség az első

2021.08.29. 10:20

Meghálálja a szívünk, ha elég vizet iszunk

A szervezet megfelelő hidratálása csökkentheti a szívelégtelenség kialakulásának kockázatát.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A megfelelő hidratáltság fenntartása megelőzheti, vagy legalábbis lelassíthatja azokat a változásokat a szervezetben, amelyek szívelégtelenséget idéznek elő. A folyamattal foglalkozó tanulmányt az amerikai Nemzeti Szív, Tüdő és Vér Intézet kutatói hozták nyilvánosságra az Európai Kardiológiai Társaság kongresszusán.

A szakemberek az eredményeikre alapozva hangsúlyozták, hogy figyelni kell a naponta elfogyasztott folyadék mennyiségére. Azonnal cselekedni kell ugyanis, ha kevés folyadékot fogyasztunk.

Natalia Dmitrievát, a tanulmány vezető szerzője a Phys.org hírportáljának elmondta, hogy optimális esetben a nőknek naponta átlag 1,6 és 2,1 liter közötti, a férfiaknak pedig 2 és 3 liter közötti folyadékmennyiségre van szükségük. A felmérések viszont világszerte azt mutatják, hogy sok ember még a minimálisan javasolt adagot sem fogyasztja el.

A szérum nátriumion a szervezet hidratálásának egy pontos fokmérője. Amikor ugyanis az emberek kevés folyadékot fogyasztanak, a szérum nátriumion-koncentráció a vérben megnő. Ez a folyamat pedig hosszú távon szívelégtelenséghez vezethet.

Az aktuális kutatásban a szakemberek több mint 15 ezer ember bevonásával azt vizsgálták, hogy a szérum nátriumion koncentrációja pontosan milyen összefüggésben áll a szívelégtelenség kialakulásával. Ezenkívül tanulmányozták a hidratálás és az úgynevezett balkamra-hipertrófia, vagyis a szívkamrafal megvastagodása közötti kapcsolatot is. A résztvevők 44 és 66 év közöttiek voltak a vizsgálat kezdetén, amely 25 évig tartott.

Az eredmények bebizonyították, hogy a magasabb szérum nátriumion-koncentráció a középkorúak esetében összefüggésben áll a későbbi szívelégtelenséggel és balkamra-hipertrófiával. A 70 és 90 éves kor között pedig tovább növekszik a kockázat, amennyiben a szérum nátriumion-koncentráció továbbra is meghaladja az optimális mértéket.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!