18°
21°
10°

Megszületett a döntés a híres majomszelfiperben

Két év után került pont az ügy végére.

Megnyerte a brit fotós a két éve húzódó szerzői jogi pert a majomszelfi ügyében: egy amerikai bíróság a fotósnak adott igazat, aki viszont önként lemondott a fotóval kapcsolatos jövőbeni bevételei negyedéről a fényképezőgépével véletlenül magát lefotózó makákó javára.

David Slatert a PETA nemzetközi állatvédő szervezet perelte be, szerintük ugyanis a híressé vált kép utáni szerzői jogi bevétel az indonéziai dzsungelben élő makákónak jár – idézte fel az esetet a BBC News keddi beszámolója.

A per hosszan húzódott, de egy San Franciscó-i bíróság pontot tett az ügy végére. Az ítélet szerint a majmot nem illeti meg a szerzői jog, Slater azonban úgy döntött, hogy a szerzői jogból a jövőben befolyó összeg negyedét olyan jótékonysági szervezetnek utalja, amely gondoskodik „a Naruto nevű majomról vagy élőhelyének megőrzéséről”.

A brit fotós 2011-ben készített fotósorozatot Szulavézi állatvilágáról. A felvételeket később könyvben mutatta be, amelyben két, Naruto által készített önportré is szerepelt, ami úgy született, hogy a majom az őserdőben felkapta egy gépét és véletlenül készített magáról pár vigyorgó szelfit, amelyek nagy sikert arattak világszerte.

A PETA a perben megpróbálta elérni az állatok alapvető jogainak kiszélesítését, Slater viszont hangsúlyozta, hogy túl sok energiája ment el a pereskedésre, holott ő maga is állatvédő, és képeivel segített az Indonéziában élő állatoknak.

A Naruto vs. David Slater-ügyben egyébként a szelfiző majom azonosítása is vita tárgyává vált, mivel a PETA a Naruto nevű nőstényként hivatkozott a fényképező állatra, míg Slater azt állította, hogy a képet egy hím készítette.

Kommentek

Legolvasottabb

1
Tesztelik az új kórházi parkolási rendszert, a jövő héten már éles lesz
2
Tarka szüreti forgatag, műsorok, a poharakban nemes borok
3
Ezek az eredmények születtek a megye sportvilágában a hétvégén
4
Népes tömeg vonult fel, és borrendi tagokat is avattak
5
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba a motorost
labdarúgás
Rónai Gábor
Köllő szerint most jó úton jár csapata
Koncert / 1 órája
Majdnem valaki címmel Udvaros Dorottya a MOM-ban énekel
A szeptember 29-i esten Hrutka Róbert zenekara kíséri majd az előadót.
Gyász
MEGEMLÉKEZÉS REICHL JÓZSEF "Szepi" hűtős halálának 5. évfordulójára "Úgy mentél el, ahogy éltél, csendben és szerényen, drága lelked nyugodjon békében!" Szerető családja
MEGEMLÉKEZÉS HAJDU GYULÁNÉ szül. Sipos Zita halálának 2. évfordulójára "Elhagytad a házat, amit úgy szerettél, minket és mindent, amiért küzdöttél. Szorgalmas két kezed nem dolgozik többé, megpihent a szíved mindörökké." Gyászoló család
Kosárlabda / 1 órája
Hasonlóan gondolkodnak a kosárlabdáról Djokiccsal
Rónai Gábor
szoptatás / 1 órája
Emelkedik a szoptató anyák száma ismét
Vida Tünde
Még nagyobb baj jöhet / 3 órája
Gátszakadás fenyeget, tízezreket kellene evakuálni Puerto Ricón
Jótékonykodás / 4 órája
A prosztatarák szűrésének fontosságára figyelmeztetnek a motorosok
Térségi kapcsolatok / 5 órája
Az ESZI alapító igazgatója a felkelő Nap házában lakik
Wessely Gábor
Buzgó József rovata / 5 órája
Olajozott szemmérték