történelmi csökkenés

2020.05.03. 13:23

Óriási klímakísérlettel lepte meg a kutatókat a járványhelyzet Amerikában

Páratlan mértékben csökkent a szén-dioxid-kibocsátás az Egyesült Államokban az üzemanyag-fogyasztás jelentős visszaesése miatt – mutatták ki az Észak-Arizonai Egyetem kutatói.

Forrás: Shutterstock

A három fontos üzemanyag – a benzin, a dízel és a kerozin – fogyasztáscsökkenése idézte elő az üvegházhatású gázok kibocsátásában mért drámai mértékű esést – idézte Kevin Gurney professzort az egyetem közleménye.

Április első heteiben a benzin iránti kereslet 43,1, a keroziné 59,3, a dízelé 16,7 százalékkal esett vissza a tavalyi év azonos időszakához képest. „Soha, de soha nem jegyeztek fel korábban ilyen mértékű csökkenést” – hangoztatta. A közúti közlekedés mintegy 20 százalékkal járul hozzá az ország szén-dioxid-kibocsátásához évente.

„A benzinfogyasztás csökkenése hatással van mind a levegő minőségére, mind a klímaváltozásra. Soha nem folytathattunk volna egy olyan kísérletet, amelyben leáll a közúti közlekedés. A Covid-19-járvány tette lehetővé, hogy lássuk, mit jelent a levegőminőségre, ha nem vezetünk gépkocsit”

- magyarázta.

A műholdas és a szárazföldi megfigyelő állomások adatai március közepe óta egyértelműen mutatják a légszennyezés csökkenését szerte az országban, összhangban az üzemanyagfogyasztás csökkenésével.

Ha június végéig a jelenlegi szinten marad ezeknek az üzemanyagoknak a fogyasztása, akkor 2020-ban éves szinten a szén-dioxid-kibocsátás öt százalékkal csökkenhet. Ha a fogyasztás 12 hónapon át – 2021 februárjáig – a jelenlegi szinten maradna, az 15 százalékos éves CO2-kibocsátácsökkenést jelentene – számították ki a kutatók.

Gurney emlékeztetett arra, hogy a 2008-as globális pénzügyi válság idején három százalékkal esett vissza a kibocsátás.

A mostani jóval meghaladja az akkori mértéket, de még csak néhány hetes adataink vannak. Nem tudjuk, hogy ez hosszú távon miként fog megmutatkozni. Ennek ellenére a klímára pozitív hatással lehet ez a pusztító társadalmi és gazdasági csapás – mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!