megmozdították

2021.03.28. 18:35

Remény van rá, hogy kiszabadul a Szuezi-csatornát elzáró teherhajó

Még nem tudni, pontosan mikorra szabadítható ki.

Szuezi-csatorna, 2021. március 28. A Szuezi-csatorna Hatóság által közreadott képen vontatóhajókkal és munkagépekkel próbálják kiszabadítani a keresztbe fordult és beszorult Ever Given nevû konténerszállítót a Szuezi-csatornában 2021. március 28-án. A világ egyik legnagyobb teherhajója öt napja blokkolja a forgalmat, a baleset miatt felfüggesztették a hajóforgalmat a Szuezi-csatornában. MTI/EPA/Szuezi-csatorna Hatóság

Forrás: MTI/EPA/Szuezi-csatorna Hatóság

Fotó: -

A Szuezi-csatornát elzáró teherhajót szombaton ugyan sikerült megmozdítani, de még nem lehet tudni, mikorra szabadítható ki teljesen a homokágyból – jelentették hírügynökségek tisztségviselők közlése alapján. Közben Abdel Fattáh esz-Szíszi elnök vasárnap elrendelte a Szuezi-csatornát elzáró teherhajó részleges kirakodásának előkészítését – írja az Origo.

Oszama Rabi, a Szuezi-csatorna Hatóság elnöke az al-Arabíja pánarab hírtelevíziónak elmondta, a hivatala fontolóra vette, hogy áthaladási árengedményt adnak a blokkolt víziút miatt veszteglő hajóknak. Mint mondta,

a közlekedés leállása naponta hozzávetőleg 14 millió dollár (4,3 milliárd forint) bevételkiesést okoz.

Az Ever Given nevű, panamai bejegyzésű konténerszállító kedd reggel fordult keresztbe a Földközi-tengert a Vörös-tengerrel összekötő csatorna déli végének közelében, egy szűk szakaszon, ahol egyszerre csak egy irányban közlekedhetnek a hajók. A balesetet az üzemeltető Soei Kiszen japán cég szerint az erős szél okozta.

Műholdfelvételen a keresztbe fordult és beszorult Ever Given konténerszállító
Fotó: MTI/EPA/Maxar Technologies

A 400 méter hosszú hajó kiszabadításán mások között a Boskalis nevű holland cég dolgozik vontató- és kotróhajók segítségével és a dagályok kihasználásával. Mostanra sikerült kiszabadítani az üledékből a hajó farát és kormánylapátját. A hajó orrának környékéről is már elkotortak mintegy 20 ezer tonna homokot, amely azonban még kevés. Ezenkívül a hajóból már kiszivattyúztak 9000 tonna ballasztvizet.

További, nagyobb vontatóhajókat várnak a helyszínre, és arra számítanak, hogy vasárnap fél méterrel magasabb lesz a dagály, ami szintén segíthet. Peter Berdowski, a Boskalis vezérigazgatója a holland televíziónak nyilatkozva azt mondta: reményei szerint

legkésőbb a jövő hét közepére sikerül kiszabadítani a hajót.

A Smit Salvage holland tengeri mentőcég és a Szuezi-csatorna Hatóság szakértői most azt fontolgatják, hogy a hajón lévő 18 300 konténer egy részét darukkal leemelik, hogy ezzel elősegítsék a hajó kiszabadulását.

Oszama Rabi, a Szuezi-csatorna Hatóság elnöke korábbi sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott: nem lehet tudni, mikorra szabadítható ki a hajó, de ez akár gyorsan is megtörténhet.

Nem zárta ki, hogy a hajó keresztbe fordulását más is – például emberi mulasztás vagy műszaki hiba – okozta,

mint az erős szél. Mint mondta, reméli, nem kell kirakni a hajó rakományából, bár erre is felkészültek: egy daru áll a parton. Már hatszáz konténer kirakodása is sok időt venne igénybe, ami arra késztetheti a várakozó hajókat, hogy másfelé kerüljenek.A hajó 18 300 konténert szállít. A csatorna két végén már összesen 369 hajó, köztük 25 olajtanker vár arra, hogy átkelhessen. A 193 kilométer hosszú csatornán halad át a tengeri világkereskedelem körülbelül 12 százaléka. Zavartalan forgalom esetén ez naponta mintegy 50 hajót jelent.

Borítókép: Vontatóhajókkal és munkagépekkel próbálják kiszabadítani az öt napja beszorult konténerszállítót

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!