előkarácsony

2017.11.15. 18:20

Új párt kapott Nanna, a fehér farkas

A Kecskeméti Vadaspark lakóját háromszor nagyobb kifutóval is meglepték.

Nanna öt évvel ezelőtt a fővárosi állatkertből érkezett, és jelenleg 12 éves, idős párja Bodri, másfél éve pusztult el. Nanna érzékenyebb, idegesebb egyed, az új, nagyobb kifutó azonban nem minden oldalról lesz nyitott, így időnként akár el is tud rejtőzni a látogatók elöl. Gondozói abban bíznak, a kifutón végzett fejlesztések, és az új pár jelenléte mindenképpen nyugtató hatással lesz majd rá.

A jó kondícióban lévő nőstény naponta egyszer kap enni. Főként szőrös és csontos baromfi-, valamint nyúlhúst adnak neki, de időnként ló- és marhahússal is etetik, egy héten egyszer pedig koplalónapot „tart”.

Elköltöztek a hiúzok

Nanna helye egyébként a kárpáti hiúzok kifutójának áthelyezésével szabadult fel. Bár méretében a régi kifutó is megfelelt az előírásoknak, az új helyet biztonságilag is megerősítették, a talajt és a berendezéseket teljesen kicserélték, új növényeket ültettek, és az elkülönítőt is lefedték.

Tokovics Tamás igazgató elmondta, hogy a Kecskeméti Vadaskert látogatottsága évről évre nő, novemberben köszöntötték az idei év 75 ezredik vendégét.

Hóban rejtőzik

Az alaszkai fehér farkas (Canis lupus tundrarum) a szürke farkas egyik legnagyobb testű alfaja. Jellegzetessége a rendkívül dús és teljesen fehér szőrzete, ami kiváló rejtőzködést biztosít számára a havas környezetben. Természetes élőhelye az alaszkai tundráktól a sarkvidékig terjed. Szervezett csoportokban, falkákban él. Lemmingekkel, havasi nyulakkal, rénszarvasokkal, pézsmatulkokkal táplálkozik. A természetben 5-8 évet, de állatkertekben akár 12-17 évet is megérhetnek. Magyarországon fokozottan védett státuszú állat.

Nanna új párja, a mindössze néhány napja a Nyíregyházi Állatparkból érkezett hétéves hím láthatóan jól érzi magát új helyén. Egyelőre egymástól elválasztatott helyen ismerkedik a nősténnyel, fokozatosan szoktatják őket össze.

Mivel a hím sarki farkas (Canis lupus arctos), tehát nem egy fajtából való a nősténnyel, így hatóságilag sem engedélyezett, hogy közös utódaik szülessenek Nannával, de nem is ez a céljuk, inkább az, hogy egymásban társra leljenek.

Borítókép: Kecskeméti Vadaskert

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!