Ország-világ

2020.07.14. 18:07

Villanypásztorral tartja távol a bárpulttól a vendégeket egy angol kocsmáros

Villanypásztort szerelt fel a bárpultja elé egy angol kocsmáros, hogy szomjas vendégeit rászorítsa a távolságtartásra.

Forrás: Shutterstock

Johnny McFadden, a St. Just-i Star Inn tulajdonosa elmondta, hogy kocsmája nagyon kicsi és mindenképpen meg akarta oldani, hogy vendégei betartsák a kötelező egyméteres távolságot.

A brit kocsmák július 4-én nyithattak meg ismét a karantén után. A bárokba betérő vendégeknek a személyes adataikat is le kell adniuk, hogy fertőzés esetén meg lehessen találni őket.

McFadden elmondta, hogy maga és a személyzet védelmében akarja elérni, hogy vendégei betartsák a távolságtartás szabályait.

Mint hozzátette: egy kötelet vagy láncot akart kifeszíteni, de nem talált megfelelő felszerelést.

„Úgy gondoltam, az nem tartja vissza őket. Ezért inkább választottam a villanypásztort, hogy meglássam, működik-e” – mondta.

A villanypásztort nem tartják mindig bekapcsolva, de mivel mindenki tudja, hogy mire való, a látványa is elég ahhoz, hogy a vendégek elkerüljék.

„A félelemfaktor jól működik” – mondta McFadden.

A kocsmák megnyitását követően már néhány italmérésnek be is kellett zárnia Angliában, mivel vendégeik közül többen koronavírus-fertőzöttek lettek.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!