Életmód

2010.10.29. 10:39

Brijuni: sok az egyben

A Brijuni Nemzeti Park abból a szempontból elég sajátos, hogy a nemzeti parkok többségével ellentétben nem elsődleges célja az élővilág, vagy a természet érintetlen állapotának bemutatása. Olyannyira nem, hogy az egyik legfőbb attrakció egy kiállítás, melyen egzotikus állatokat tekinthetünk meg látványos környezetben – csak éppenséggel kitömve.

NANA.HU

A Horvátországban, Pula mellett elterülő Brijuni Nemzeti Parknak akkor is nehezen menne az érintetlen természet bemutatása, ha egyáltalán szándékában állna ilyesmi – a tizennégy szigetből álló területet ugyanis ősidők óta kedveli az ember, és mint tudjuk, az ilyen fajta rajongás ritkán marad nyomok nélkül. Mivel a hely gyönyörű, klímája fantasztikus, és gyakorlatilag minden szempontból tökéletes a fekvése, már történelem előtti elődeink is megvetették rajta lábukat.

Mellesleg felvirágoztatták

Majd később – ahogyan az arrafelé gyakorta történt akkoriban – a Krisztus előtti második században befutottak a rómaiak. Ezúttal azonban nem a birodalom újabb védőbástyájának megépítése volt a cél, hanem csak az, ami a mai turistáknak is: a nyaralás.

A rómaiakra amúgy jellemző módon közben – mintegy mellesleg – felvirágoztatták a környéket, s ennek nyomai a mai napig láthatóak: megtalálhatjuk itt számos akkor épült villa romját, illetve egy Vénusz-szentély maradványai is az utókorra maradtak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!