Életmód

2010.10.11. 09:37

Flörtölj okosan és légy ellenállhatatlan!

Néhány egyszerű trükk elsajátításával magabiztosan szállhatsz be a nemek játékába. Miért van az, hogy míg egyesek egy laza pillantással fel tudják hívni magukra a figyelmet, addig mások több órányi szempilla-rebegtetéssel is láthatatlanok maradnak? A titok a kisugárzásban rejlik. Míg előbbi nő elhiszi magáról, hogy vonzó, addig utóbbi erősen kételkedik benne. Ezt pedig akarva-akaratlanul mások is megérzik. És ez független a külcsínytől. Ennél fogva van, aki ha a feje tetejére áll sem tud hatékonyan flörtölni, míg másnak ez olyan természetes mint levegőt venni.

NANA.HU

A flört létjogosultságáról, etikusságáról, lelki- és családi állapotra való hatásáról itt most nem esik szó. Azt mindenki maga dönti el, mikor mennyit flört fér bele az életébe, amivel még a lelkiismerete előtt is el tud számolni. Véleményünk szerint az ártatlan flört növeli az önbizalmat, sikerélményt ad, jó kedvre derít, és semmi több.

Ennél több akkor lesz belőle, ha valaki mást is akar. Az a más pedig már akkor megfogalmazódott a fejekben, amikor a flörtről és annak alanyáról még szó sem volt. Lépjünk tehát túl ezen az etikai útvesztőn, és csapjunk a kacér mosolyok közepébe!

Ezek mindig bejönnek

Nincs új a Nap alatt, ami a pohár szélén közözést és a félre forduló kacér pillantást illeti, de ezek az egyszerű praktikák mindig beválnak: Amikor valami habos italt iszol, sose felejtsd el lenyalni a nyelved hegyével a habot az ajkaidról. Ne becsüld alá ennek a hatásvadász trükknek az erejét! Ha tetszik valaki, alaposan vedd szemügyre tetőtől talpig. Végül kapd el egy pillanatra a tekintetét és mosolyodj el: ezzel jelzed, hogy tetszik neked amit látsz.

Ha a lábadra szeretnéd felhívni a figyelmet, beszélgetés közben tedd keresztbe a lábad, és körözz a lábfejeddel: a férfiak mindig a mozgásra összpontosítanak. Kézfogásnál mielőtt elengednéd a kezét, tedd rá a bal tenyered is egy pillanatra és nézz a szemébe. Ez nyomatékosítja a szimpátiád. Ha valakinek mélyen a szemébe nézel, két-három másodperc múlva harapj az ajkadba és mosolyodj el – ez mindent elárul. Ha közelednél az illető felé, beszélgetés közben a tenyered felfelé nézzen akár a keresztbe tett lábadon pihenteted a kezed, akár az asztalon kettőtök között.

Társalgás közben bizalmat gerjeszt, ha néha kicsit közelebb hajolsz az arcához és halkabban beszélsz, majd visszadőlsz a helyedre.

 

Miért van az, hogy míg egyesek egy laza pillantással fel tudják hívni magukra a figyelmet, addig mások több órányi szempilla-rebegtetéssel is láthatatlanok maradnak? A titok a kisugárzásban rejlik. Míg előbbi nő elhiszi magáról, hogy vonzó, addig utóbbi erősen kételkedik benne. Ezt pedig akarva-akaratlanul mások is megérzik. És ez független a külcsínytől. Ennél fogva van, aki ha a feje tetejére áll sem tud hatékonyan flörtölni, míg másnak ez olyan természetes mint levegőt venni.

NANA.HU -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!