ízelítő

2018.03.29. 13:21

Jelentős tartalékok vannak még a táplálkozás terén

A táplálkozás és az étrend-kiegészítők használatának terén az élsportban még jelentős tartalékok vannak Martos Éva, a Testnevelési Egyetem Sport-táplálkozástudományi Központjának vezetője szerint.

Forrás: shutterstock.com

Fotó: Eskymask

Amint az a TF csütörtöki közleményében olvasható: az „Ízelítő” elnevezésű rendezvényen Martos Éva kitért rá, hogy az általa vezetett központ szolgáltatásai ezek kiaknázását célozzák. Az olimpiai sportágak szakszövetségi képviselőinek betekintést nyújtott a versenyzők számára rendelkezésre álló lehetőségek eszköztárába és kérte a résztvevők együttműködését annak érdekében, hogy minden sportoló megkaphassa a számára szükséges támogatást.

Az Ízelítő fókuszában a sportolók optimális egészségi állapotának fenntartása, a sporttáplálkozás teljesítményfokozó hatásának kamatoztatása és a biztonságos, doppingmentes étrend-kiegészítő használat állt.

Mocsai Lajos rektor ismertette az egyetem fejlesztésével kapcsolatos terveit, és külön kitért a laboratóriumokra, melyek munkája majd egyebek mellett megalapozza az egyénre szabott, sportág-specifikus tanácsadást.

Takács Hajnalka dietetikus arra hívta fel a figyelmet, hogy a táplálkozási tanácsadás során a legfontosabb: az elérni kívánt cél sportolóval együtt történő meghatározása és annak lépcsőzetes megvalósítása, objektív mérések és lefektetett protokollok alapján.

Borítókép: illusztráció

Shutterstock / Eskymask

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!