Üzenet

2018.12.27. 12:34

Schmittné Makray Katalin: a hazaszeretet érzése ajándék az embernek

Térjen vissza mindenki oda, ahol lennie kell és ott tegye meg, amit tennie kell.

A hazaszeretetet nem lehet megfogni, nem lehet mihez viszonyítani, a hazaszeretet benne van az ember lelkében és miután az ember tudatára ébred, a hazaszeretet egy életen át ott is marad – mondta Schmittné Makray Katalin, Schmitt Pál volt köztársasági elnök felesége az ECHO TV Jó reggelt! című műsorának csütörtöki különkiadásában.

Schmittné Makray Katalin szerint életünk folyamán változhatnak a barátságok, szerelmek, ízlések, de a hazaszeretet érzése egyre csak erősödik.

Az olimpiai ezüstérmes tornásznő szerint a hazaszeretet nem csak a szülőföldtől függ. Példaként hozta fel két amerikai állampolgárságú unokáját, akik, amikor Magyarországon tartózkodnak érzik azt a pluszt, amit itthon a magyar hazaszeretet jelent.

Nehéz Attila műsorvezető azon felvetésére, hogy az egész Schmitt családot átjárja a sport szeretete, Schmittné Makray Katalin elmondta, hisz abban, hogy a sportnak olyan nevelő hatása van, amit semmivel sem lehet pótolni.

Ott tanulja meg, ott érzi annak örömét és fájdalmát egy gyerek, amikor valamilyen sportot űz. Nem kell feltétlenül élsportolóvá válni, mert a sport nemcsak akkor öröm, hanem akkor is amikor sikerül valami. A sportnak az az igazi célja, hogy örüljön mindenki annak, amit csinál

– tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy mit kíván Magyarországnak 2019-re, Schmittné Makray Katalin kifejtette,

a Jóisten segítsen abban, hogy jöjjön el a béke, győzzön a józan ész, térjen vissza mindenki oda, ahol lennie kell és ott tegye meg, amit tennie kell. Ha sikerül visszafordítani a kereket, akkor az lesz a legnagyobb ajándék, amit kaphatunk a Teremtőtől, mert különben kifordul a világ a sarkából.

A teljes beszélgetés:

Borítókép: Schmittné Makray Katalin / Echo Tv.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!