Kütyüélet

2018.12.04. 18:25

Tartósabbak lehetnek az elektronikus eszközök

Az elektronikai és telekommunikációs eszközeinknek nemcsak a környezeti, de a társadalmi hatásaival is foglalkozik a Fenntarthatóság Felé Egyesület. Riasztó megállapításai vannak, ezért kezdeményezi, hogy Magyarországon is készüljön törvény, amely tiltja a tervezett elavulást.

Fábos Erika

Forrás: Shutterstock

„Biztosan sokan tapasztalták vagy hallottak olyan esetről, hogy egy elektronikai készülék, számítógép, vagy amit mindenki használ, a mobiltelefon néhány nappal azt követően romlik el, hogy lejárt az egy évnyi garancia – mondta Fidrich Róbert, a Fenntarthatóság Felé Egyesület munkatársa a Vasárnap Reggel című hétvégi magazin legutóbbi számában. – Esetleg másfél-két évnyi használat után a telefon szinte a használhatatlanná válik, annyira belassul. Vagy a törékeny kijelző cseréje többe kerül, mint egy új készülék vásárlása. Régebben a mobiltelefonok tönkrement akkumulátorait viszonylag könnyen ki lehetett cserélni, manapság viszont már szinte csak olyan okostelefont lehet vásárolni, amelynek az akkumulátora nem – vagy csak nehezen, drágán – cserélhető.

Ezzel is arra próbálnak rávenni minket, hogy új készüléket vásároljunk, és akkor a reklámokról hatásáról még nem is beszéltünk. Ezeket a módszereket tervezett elavulásként szoktuk emlegetni, amellyel a gyártók szándékosan kalkulálnak azért, hogy tervezni és fokozni tudják az eladásokat, és így növeljék a bevételeiket. Ezt sokáig csak az összeesküvés-elméletek között tartották számon, de az Apple-botrány óta – amikor kiderült, hogy a gyártó szándékosan lassítja a készülékeket és teszi tönkre az akkumulátorait, ez már nyilvánvaló.

Ez az oka annak, hogy az elektronikai ipar ma már nagyobb szennyező, mint a világban közlekedő összes repülőgép együttvéve. A mobilokhoz, számítógépekhez szükséges ásványok többségéhez háború, kínzás, gyerekmunka és a természet tönkretétele árán jutnak hozzá a gyártók. A gyárakban mostoha, sőt egészségre ártalmas körülmények között alkalmazzák a munkásokat, sokszor még kiskorúakat is, a szerverparkok hatalmas energiával működnek, de az újrahasznosítás megoldatlan helyzete is példa arra, hogy milyen áron használhatjuk ezeket a készülékeket. A Fenntarthatóság Felé Egyesület több programja is foglalkozott a telekommunikációs eszközeink környezeti és társadalmi hatásaival is. Legutóbb A memóriakártyán túl – a rabszolgamunkától a hulladékhegyekig: „kütyüink” valódi ára címmel a Műegyetemen tartottak előadást erről a témáról. Az előadó a hongkongi Pak Kin Wan volt, aki a nagy kínai összeszerelő-üzemek alkalmazottjainak munkakörülményeiről beszélt.

Ahhoz, hogy tudatosan és felelősen gondolkozhassunk, azt kell megértenünk, hogy ezeknek a készülékeknek az élete ökológiai szempontból nem akkor kezdődik, amikor hozzánk kerülnek, és nem is akkor ér véget, ha újra cseréljük őket – mondta Fidrich Róbert. Dokumentumfilm is készült már arról, hogy tömegesen betegszenek meg leukémiában és más daganatos betegségekben azok a munkások, akik az okostelefonokat és távközlési eszközöket gyártó üzemekben dolgoznak.

Kutatás igazolta, hogy több mint négyszázféle vegyi anyagot használnak fel egy ilyen telefon elkészítéséhez. Éppen ezért nagyon nem mindegy, milyen hosszú az élettartama ezeknek a készülékeknek, ahogyan az sem, hogy esetleg csak a divat miatt cseréljük-e le őket.

Annak érdekében, hogy felhívjuk a figyelmet erre a problémára és a tapasztalható túlfogyasztásra, a jövő hétvégi Black Friday-hez időzítve kezdeményezzük, hogy Magyarországon is büntessék a tervezett elavulást, vagyis legyen bűncselekmény és mondja ki törvény, hogy a gyártók szándékosan nem rövidíthetik a termékeik élettartamát.”

Franciaországban már bűncselekmény

Franciaországban 2015 óta törvény írja elő a vállalatoknak, hogy nem rövidíthetik meg szándékosan a termékeik élettartamát azért, hogy keresletet generáljanak az újabb modellek iránt. Aki ilyet tesz, bűncselekményt követ el. Éppen erre a törvényre hivatkozva tudta beperelni egy francia fogyasztói szervezet az Apple-t. Az ottani szabályozás szerint a vétkesnek ítélt vállalatok az éves árbevételük akár 5 százalékával is felelhetnek. Ez az Apple esetében több mint 10 milliárd dolláros büntetést jelenthet Franciaországban. Olaszországban is per folyik nemcsak ellenük, hanem hasonló okok miatt a Samsung ellen is.

 

Borítókép: Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!