történelem

2019.02.05. 10:54

60 éves az a Skoda, ami mára a világ kedvence lett

Első komolyabb sikerét a legendás Monte Carlo-ralin aratta.

Az Octavia első példányai 1959 januárjában gördültek le a Mlada Boleslav-i gyártósorokról, a modern korszak első Octavia-nemzedéke pedig újult erővel és Volkswagen-technikával 1996-tól folytatta a sikersztorit – írja az Origo.

Nem véletlen, hogy a típusnevet a latin Octavia szóból vették, melynek jelentése a nyolcadik, minthogy az új jövevény

a márka nyolcadik modellje volt a második világháborút követően,

és ugyancsak a nyolcadik Skoda-modell volt az akkor legkorszerűbbnek számító független felfüggesztéssel gyártott modellek között, amit az autógyár 1933-ban vezetett be.

Az Octavia első, kétajtós példányai 1959 januárjában hagyták el a Mlada Boleslav-i gyárat, az első néhány hét során még az Š 440 és az Š 445 nevű elődökkel együtt. Motorháztetejük alatt egy robusztus, négyhengeres, 1,1 literes, 40 lóerős motor volt,

az alvázas konstrukció hátsókerék-meghajtással, és négyfokozatú váltóval rendelkezett.

A kocsi végsebességét 110 km/órában adta meg a gyár, az átlagfogyasztás 7,7 liter volt 100 kilométeren.

Valószínűleg a vonzó, kecses, fecskefarkas karosszériának legalább akkora része volt a típus sikerében, mint a remek menettulajdonságoknak. Az olyan műszaki újítások, mint elöl a csavarrugók torziós keresztrudas stabilizátorral,

nagy fokú menetkényelmet és könnyű vezethetőséget adtak

az Octaviának, míg az aszimmetrikus fényszórók 1959-ben történt bevezetése tovább javította az aktív biztonságot is.

Teljesítményből sosem elég

A Skoda még 1959-ben bemutatott egy erősebb változatot is, az Octavia Superben már 1,2 literes motor dolgozott 45 lóerővel. Ekkor már a hazai és a külföldi piacokon is nagy kereslet mutatkozott a típus iránt.

1960. március 10-én, a Genfi Autószalonon mutatkozott be a Skoda Octavia igazi sportváltozata, a Touring Sport (TS), ami rögtön kétféle változatban létezett. Az 1089 cm3-es motoros két karburátorral 50 lóerőt teljesített, csúcsnyomatéka pedig 74 Nm (ez az erőforrás dolgozott a Felicia nevű kabrióban is) volt,

a 130 km/órás végsebességű Super TS

gépteteje alatt viszont már a négyhengeres OHV-motor 1221 cm³-re növelt változatát szerelték, szintén dupla Jikov karburátorral, 55 lóerővel és 86 Nm nyomatékkal.

A Skoda ekkor kereste meg a Nemzetközi Automobil Szövetséget (FIA), hogy a TS-t homologizálja, azaz ezt a típust fogadja be a nem módosított közúti járművek verseny osztályába, így egyengetve az utat a kétajtós modell előtt a motorsportban.

Az Octavia első komolyabb sikerét a legendás Monte Carlo-ralin aratta,

amelynek 1961-es, 30. futamán abszolút hatodik helyén futott be egy Octavia TS (Touring Sport) a finn Esko Keinanen és Rainer Eklund dirigálásával, és természetesen megnyerte az 1300-as kategóriát is.

1962-ben már 16 darab Octavia indult a Montén, ezek közül három gyári támogatású autó volt, s bár az előző évi bravúrt nem sikerült megismételniük, az osztályát ismét megnyerte Keinanen. A Finn-ralin az abszolút negyedik és a nyolcadik helyet csípték el az Octaviák, míg az 1000 Tó-ralin Toivonen mögött másodikként jött be Keinanen, megelőzve többek között a Saabos Erik Carlssont is. 1963-ban a norvég Gjølberg Edward is kategóriagyőzelmet aratott Monte-Carlóban egy TS-sel.

Jött a kombi

1960. szeptember 11-én a Skoda Brnoban mutatta be először az Octavia Combit a vízszintesen két részben nyitható hátsó ajtóval. A kompakt külső méretei ellenére a kocsiban kényelmesen elfért öt személy, és

a csomagtartója 690 liter volt, ami nagyobb, mint a mai változaté.

A hátsó üléstámlák ledöntése után a csomagtér 1050 literig volt növelhető. Végül a kombi 1961-ben lépett piacra, és rögvest megkapta a frissiben megjelent kétajtós Octavia Super 1221 köbcentis motorját 47 lóerővel. Ekkor már elhagyták a modellsorozatról a díszes hűtőmaszkot, és a műszerfal is egyszerűbbnek adta át a helyét.

A Combi 1969-től még egy látványos változáson átment: újjávarázsolták a hátfalát, így az elegáns, sárvédők végein kecsesen álló lámpák helyett megkapta az S100-as egyszerű szögletes búráit, a lökhárító fölé vízszintesen beépítve. Ezzel eltűnt az a kis ajtó is a csomagtérfedél alóli lemezről, amelyen keresztül ki lehetett húzni a pótkereket.

A modernizálás teljesen érthető volt, hiszen akkor már nem a fecskefarok volt a divat,

de a megvalósításba nem fektettek túl sok energiát, nem lett túl szép a korábban oly stílusos fenék.

A kétajtós szedánt 1964-ig gyártották, az utolsó példány, egy szürke Octavia Super április 11-én gördült le a Mlada Boleslav-i üzem gyártósoráról. Utódaként ezt követően jelent meg a teljesen új, önhordó karosszériával rendelkező farmotoros Skoda 1000/1100MB. Az utolsó Octavia Combi 1971. december 21-én hagyta el a Kvasiny üzem gyártósorát. 1959 és 1971 között

összesen 360 000 első generációs Octaviát gyártottak,

beleértve a több mint 54 000 kombit is.

A robusztus és megbízható Octavia jelentette a műszaki alapot az első Új-Zélandban gyártott gépkocsi számára is 1966-ban: a Trekkát a cseh autógyárral szoros együttműködésben fejlesztették ki, és az Octavia Super rövidített alaplemezére építették.

Modern idők

Az első korszerű Octavia megjelenésével az Octavia név az egész márka szinonimájává vált. 1992-ben, röviddel azt követően, hogy a Skoda csatlakozott a Volkswagen-csoporthoz, megkezdődött a munka egy teljesen új modell kifejlesztésén. A korszerű műszaki alapokon

a vezető formatervező, Dirk van Braeckel

és csapata egy összetéveszthetetlen, remek formájú karosszériát alkotott, ami hatalmas szenzációt jelentett a Favorit, a Felicia és a farmotoros modellek után.

A nagy méretű ötödik ajtóval rendelkező Octavia 1996. április 4-én debütált, és azonnal nemzetközi elismerésre tett szert a Volkswagen-technikához képest kedvező árával és

528 literes csomagtartójával.

Az Octavia Combit, ami különösen sikeres lett az európai piacokon, 1998 márciusában adták hozzá a kínálathoz, akárcsak a 180 lóerős RS-t, amelyet 1,8-as győri turbómotor hajtott. Az első összkerék-meghajtású változatot 1999-ben hozták ki. Az Octavia első nemzedékéből 970 000 ötajtóst és több mint 470 000 kombit gyártottak 2010 novemberéig.

A sikert tovább fokozta a Skoda Octavia következő nemzedéke,

amelyet 2004 és 2013 között gyártottak: ebből a változatból 1,6 millió ötajtós és 900 000 kombi került piacra. A nagyobb használati értéken túl ez a nemzedék is számos műszaki újítással dicsekedhetett, beleértve a közvetlen befecskendezésű benzines motorokat és a DSG automata sebességváltót.

Ma az Octavia harmadik, MQB építőkészletet használó nemzedéke alkotja a Skoda kínálatának gerincét. Ezt a változatot

2012 novembere óta gyártják, és 2017 februárjában teljes mértékben felfrissítették,

ekkor kapta meg a sokaknak nem tetsző kettéosztott fényszórókat. Eddig már több mint 2,5 millió vásárló döntött a legutolsó Octavia-nemzedék mellett.

A Skoda Octavia már régóta nagy sikerrel fut számos piacon, amit látványosan mutat az a tény, hogy 1959 óta majdnem 6,5 millió OCTAVIA-t gyártottak. A Skoda Mlada Boleslav-i központi üzemén túl az Octavia különböző változatait Kínában, Indiában, Oroszországban, Kazahsztánban és Algériában is gyártják.

Borítókép: skoda.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!