vízi közlekedés

2019.05.07. 10:10

A gyártók szerint a jetskik veszélyesek, az elektrojet viszont nem

Az elektrojet gyártói is ellenzik a nagy teljesítményű, hagyományos jetskiket. A Balatonvilágoson fejlesztett Narke GT 45 típusú elektrojet fejlesztői szerint a jármű képes 55 km/h-s sebességre, de a fürdőzőkre nem veszélyesebb, mint más vízi jármű, hiszen 20 km/órával is elkaszálható egy észrevétlenül úszó ember.

Krausz Andrea

Bármikor találkozhatunk most már a Balatonon a Narke elenevezésű elektrojettel, tízet ugyanis már eladtak. A gyártók szerint a vízi eszköz teljesen egyedülálló a piacon. Meghajtásáért egy háromfázisú aszinkron elektromotor felel, az energiatárolást pedig a legkorszerűbb Li-ion akkumulátorokkal oldották meg. Az elektromos jetski öt évvel ezelőtt az Econix Kft. tulajdonosainak ötlete alapján valósult meg – írta meg a LikeBalaton.

Rádi Péter, a Narke műszaki vezetője szerint egy újgenerációs közlekedési eszközt szerettek volna megalkotni, amely közvetlenül egyáltalán nem szennyezi a vizeket és óvja az élővilágot, mindezt a környezetében tartózkodók zavarása, és veszélyeztetése nélkül.

Mi is ellenzői vagyunk a nagy teljesítményű robbanómotoros jetskiknek – mondta Rádi Péter annak kapcsán, hogy többen tiltakoznak a jármű megjelenése miatt. A Nők a Balatonért Egyesület (NABE) „Nem kell a Balatonra se motorcsónak, se jetski, akármilyen motor hajtja is!” címmel petíciót tett közzé 2018 őszén, amit több százan már aláírtak. Az ellenérvekről a LikeBalaton is beszámolt, de a gyártók szerint sok a feltételezés a járművel kapcsolatban. – Az emberek félnek az újdonságoktól, amit nem ismernek. Azok az érvek, amelyek megjelentek az elektrojet ellen, nem valósak, elsősorban az információhiányból adódnak – emelte ki Rádi Péter, aki szerint negyed akkora teljesítménnyel működik az elektrojet, mint a robbanómotoros jetskik. – Olyan ez, mint amikor elektromos robogókat akarunk a városba, többen pedig elkezdenek a gyorsasági 600 köbcentiméteres motorok ellen tiltakozni. Szó sincs ilyen hajókról. Sok száz olyan hajó közlekedik a Balatonon különböző jogcímen, melyek gyorsabban tudnak menni, mint a Narke.

Ahhoz még mindig elég gyors, hogy egy úszó embert ne vegyen észre a jet vezetője és elkaszálja… Az elektrojet 55 km/ órával közlekedhet.

Hogy „elkaszáljon” egy vízben tartózkodót egy bármilyen hajó, ahhoz a 20 km/h is gyors. Az Electrojet, konstrukciójának köszönhetően, a Balatonon jelenleg közlekedő motoros és szélenergia által hajtott vízi közlekedési eszközökhöz számos előnyös tulajdonsággal rendelkezik: a hajóvezető rendkívül jól tud tájékozódni minden irányban, nincsenek látómezőt takaró elemek, az electrojet jó manőverezhetősége lehetővé teszi a 90 fokos irányváltást 1,5 másodperc alatt, valamint olyan hatásos fékrendszerrel rendelkezik, amivel a Balatonon közlekedő hajók nem rendelkeznek. A meghajtásra szolgáló propeller egy zárt alagútban van, így nem okoz vágással járó sérülést semmilyen élőlénynek.

Sok helyen már a tengereknél is betiltották a jetskiket veszélyességi alapon.

Az én véleményem is az, hogy a benzinzabáló, 300 lóerős motoros jetski már veszélyes! A vízen, 120km/h-s sebességnél előfordul, hogy nem tudja kontrollálni a vezető a járművet száz százalékban, de hangsúlyozom, hogy az elektrojet nem jetski. A Narke teljesítménye harmada, negyede a robbanómotoros jetskikhez képest, ezáltal száguldozási lehetőséget nem biztosít, de egy természetközeli halk siklás a vízen sokkal többet ér, melyet a jelenlegi felhasználók véleménye is alátámaszt. A Narke végsebessége 55km/h, ez azon a határon belül marad, amikor vezetője még kontrollálni tudja a hajó mozgását a váratlan helyzetek elkerülése érdekében. Az electrojetet egyébként csak olyan személy vezetheti, aki érvényes hajóvezetői jogosítvánnyal rendelkezik, tehát ismeri a vízi közlekedési szabályokat, illetve felelősségre vonható a szabályok be nem tartása esetén.

Fürdésre kijelölt vízterületen tilos vele közlekedni, kivéve, ha engedélyezett kikötőhelye a strand területére esik, ekkor max. 5 km/h-val a telephelyéig kikötési szándékkal áthaladhat, a lehető legrövidebb úton. A Narke Electrojet lajstromszámmal, vagyis „rendszámmal” rendelkezik. Figyelembe véve a Narke tulajdonságait nem jelent nagyobb veszélyt a fürdőzőkre, mint bármelyik Balatonon használható vízi sporteszköz, vagy kishajó.

Félő, hogy olyan személyek fogják használni, akik szeretnének villogni vele. Az ellenzők szerint ezt a réteget nem fogja érdekelni, hogy mi a szabály. Az adrenalinfüggők minden áron szeretnének villogni.

Aki száguldozásból fakadó adrenalint szeretne, az nem a Balatonra megy, hanem a versenypályára! Az elektrojet nem fog adni adrenalint, mert nem olyan gyors. Maximum a szabadság, a boldogság és az elégedettség érzése fogja eltölteni. Egy diplomamunka keretében készült egy felmérés, amelyben 54 fő rendszeres jetski-felhasználó véleményét kérdezték meg a Narke electrojetről. 54 megkérdezett személyből 50 azon a véleményen volt, amikor megtudta a Narke teljesítményét és végsebességét, hogy tulajdonképpen fel sem ülne az electrojetre, mert a jetskinek nem ez a lényege: A Narke, a hagyományos robbanómotoros jetskihez képest rettentően gyenge és lassú. Az elektrojet egy vízközeli élményt ad, nem száguldozási élményt! Mi sem akarunk jetskis tavat! Hiszek abban, hogy az emberek felelősen gondolkodnak. Mindenhol vannak olyanok, akik megszegik a törvényeket, de ez nem indok az elektrojet ellen.

Egy társadalmi vita van kialakulóban, hogy ki, milyen Balatont szeretne. A kérdés, hogy maradjon-e a családias jellegű, nyugodt Balaton, vagy különböző újdonságokkal csábítsunk ide más rétegeket. Az elektrojet melyik oldalt generálja?

– Én azt gondolom, hogy mindkettő oldalnak megfelel, hiszen ez egy új forma a szabadidő eltöltésére. Másrészt ez családi kikapcsolódás is. Balatonon eladott, nagyságrendileg 10 elektrojetből, minimum 8 vásárló a Balatont szerető, vitorlással rendelkező negyven év feletti családapa, akik a jetet túrázásra és közlekedésre használják. Például arra, hogy Siófokról átmenjenek vele Balatonfüredre.

A hangja elég nagy. Szakértők szerint nem kell a Balatonon, és káros is egy újabb sívító, vijjogó, zajos technikai eszköz.

– Elektromos meghajtásának köszönhetően a kikötő, és a védett zóna elhagyása szinte hangtalanul lehetséges az erre kifejlesztett kikötői üzemmódban. A többi üzemmód is (túra és sport üzemmód) jelentősen halkabb, mint pl. egy motorcsónak esetében.

Egyébként külföldi önkormányzatok, tóparti városok nagyszerű lehetőséget látnak benne, melyet a Balatonon is alkalmazni lehetne. Például hajóvezetői engedéllyel rendelkező, és oktatáson részt vett turisták számára zöld túrák szervezése túravezetővel, hogy vízről csodálhassák meg a térség látványosságait. Én azt gondolom, hogy egy ilyen lehetőség is pozitívan befolyásolja, és tovább növeli a minőségi turizmus sokszínűségét.

A Narke elektorjet nyári sajtóbemutatója

A LikeBalaton is foglalkozott vele, hogy az elektrojetek megjelenésével kapcsolatban mát többen felemelték a hangjukat. Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke szerint az e-jetskik a Balatonon borzasztóan veszélyessé válhatnak, hiszen ha egy jetski bemegy egy strandra, és nem elég gyakorlott a vezetője, akkor az végeláthatatlan katasztrófához vezethet.

Balassa Balázs, Szigliget polgármestere, a tó környéki polgármestereket tömörítő Balatoni Szövetség elnökeként azt is látja, hogy az önkormányzatok többsége ellenzi az eszköz használatát. Megváltoztatná azt a miliőt, ami jellemezte eddig a tavat, mint például a családbarát-jelleg, a vitorlázás, vagy a horgászturizmus.

A Balaton ökológiáját kutató prof. G.-Tóth László szerint az 55 km/h-s sebességgel való száguldás révén jobbra-balra hosszan elhúzódó hullámzás keletkezik a sekélységéről híres magyar tengeren, és ez a hatás le fog terjedni két méter mélyre is. A Balatonra jellemző eleve rövid hullámzásoknak és cirkulációs áramlatoknak olyan nyíró ereje van, ami a planktont jelentősen befolyásolja.

A Nők a Balatonért Egyesület (NABE) „Nem kell a Balatonra se motorcsónak, se jetski, akármilyen motor hajtja is!” címmel már 2018 őszén petíciót tett közzé. Az aláírók a Balaton és a balatoni turizmus érdekében azt kérik a törvényalkotóktól, hogy módosítsák a Balaton-törvényt, egyértelművé téve, hogy a tavon a motorcsónak és a jetski használata tilos és azt szeretnék, hogy maradjon a Balaton családi paradicsom.

Fotók: Krausz Andrea

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában