Csíksomlyói búcsú

2019.06.08. 10:50

Pünkösd előtti, pápa utáni hangulat van a hegynyeregben

A hagyományos búcsúra érkező zarándokok Csíksomlyón a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben gyülekeznek, amely még a múlt szombati pápai mise jegyeit viseli magán.

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A zarándoklat szervezői meghagyták a helyszínen az ívelt tetőt, amelyet ideiglenesen szereltek fel a pápai misére a hármashalom oltár elé, a megnagyobbított ledeszkázott tér fölé. A máskor füves, gyepes területen most a múlt heti sártenger megszáradt tájképe emlékeztet a pápai misére. A zarándokoknak ezúttal az erős napsütés okoz inkább nehézséget, bár akadnak, akik az időjárás előrejelzés alapján ezúttal is gumicsizmával érkeztek a búcsú helyszínére.

Az oltár mellé ezúttal a csíksomlyói Mária-kegyszobor másolata került ki.

Júniusban már másodszor telik meg zarándokokkal a hegynyereg. A mise helyszínére megérkezett Áder János köztársasági elnök és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Mindketten részt vettek az egy héttel ezelőtti pápai misén is.

A Csíkszeredában tartózkodó Kásler Miklós elmondta, a minisztérium a pápalátogatást követő hetet kitöltötte kulturális, művészeti, történelmi hagyományőrző előadások sorozatával. Hat magyarországi színház tartott előadást Székelyföldön. A Magyarságkutató Intézet 144 történelmi előadást tartott történelmi, néprajzi, kulturális témakörökben.

A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) és a Magyar PEN Club együttesen készített programokat. Ezenkívül négy, szabadtéren kialakított színpadon helyi együttesek léptek fel, továbbá mintegy 50 ezer tájékoztató füzetet osztottak szét – sorolta.

A miniszter szólt arról, hogy szombaton Hargita megye vezetőivel, valamint Csíkszereda polgármesterével találkozott. A nap folyamán egyebek között részt vesz a csíksomlyói búcsún, később Szépvízre utazik, ahol a szintén misén vesz részt, majd Dévára megy, ahol megtekinti a Mária Evangéliuma előadást. A darab megtekintését követően az előadásokból befolyó összeget Böjte Csaba atya részére adják át.

Az idei búcsús mise szónoka Pál József-Csaba, a tavaly beiktatott temesvári megyés püspök lesz. A zarándoklat mottójául az „Íme az Úr szolgálóleánya” bibliai idézetet választották.

Borítókép: A csíksomlyói búcsú miséjének résztvevői a Kis- és Nagysomlyó közti nyeregben 2019. június 8-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!