Hirdetés

2021.12.15. 14:33

Ha idáig nehezen ment: 7 tipp a könnyebb angol tanulásért

Általános-, illetve középiskolában kaptál egy erős alapot, de azóta se előre se hátra nem haladsz az angol tanulással? Nem vagy egyedül ezzel. Az iskolapad után sokunknak alakul úgy az élete, hogy nem használja a megszerzett tudást, amikor újra kellene, akkor pedig már eléggé megkopott a tananyag, amit magunkra szedtünk az iskolás évek során. Bár azt mondják, hogy a nyelvtudás olyan, mint a biciklizés: nem lehet elfejteni, arra az esetre, ha mégis küzdenél a tudásod felfrissítésével, vagy teljesen kezdőként állsz az angolhoz, hoztunk 7 tippet arra, hogyan lehet a legegyszerűbb az angol nyelvtanulás.

TEOL

Forrás: MW

Miért fontos az angol nyelvtanulás?

Nem klisé, hogy ma már mindenkinek szüksége van legalább egy idegen nyelv ismeretére. A jelenlegi állás szerint a leghatékonyabb, ha angol nyelven tudunk az anyanyelvünk mellett, hiszen ez a legtöbb országban beszélt és megértett nyelv. Így akár munka miatt, akár nyaralás során kerülünk külföldre vagy fogadunk más országokból vendégeket, az angol nyelvvel lesz a legnagyobb esélyünk, hogy megtaláljuk a közös hangot. A karrierépítés és a nyaralás mellett pedig a szórakozásban is minőségi változást hozhat az angol ismerete. Például sorozat-, vagy filmnézés során nem ritka, hogy eredeti nyelven sokkal élvezhetőbb lesz a történet, illetve az olvasói élményeinket is tágíthatjuk, ha magabiztosan olvasunk és értünk az adott nyelven.

7 lépés, amivel könnyebben megy az angol nyelvtanulás

1. Kísérletezzünk!

Bátran próbáljunk ki különféle módszereket, hiszen mindenki más, így mindenki másként tanul nyelvet is. Amikor belekezdünk egy nyelv elsajátításába, előtte tájékozódunk a lehetőségekről: magánoktatás, nyelviskola, angol nyelvű filmek nézése, könyvolvasás, de van, aki a megfelelő applikációkra esküszik. Ha nincs tapasztalatunk a saját hatékonyságunkkal kapcsolatban, bátran tegyünk próbát, és maradjunk amellett, amelyik a legjobbnak bizonyul, attól függetlenül, hogy ki mit ajánl.

2. Találjunk egy jó okot!

Cél nélkül nehezen fogunk előre haladni, és ez nemcsak az angol tanulásra igaz, az élet bármelyik területén alkalmazható ez a tanács. Mielőtt belevágunk találjuk meg a saját miértünket. Azért tanulunk, mert élvezetet nyújt, mert kell a munkánkhoz, vagy mert idegen országba készülünk, ahol fontos, hogy megértsenek az ottaniak? Persze ezeken felül még millió ok lehet, a lényeg, hogy találjuk meg a sajátunkat.

3. Menni fog!

Főként újrakezdőknél tapasztalható, hogy nem hisznek magukban, hiszen már volt kudarcélményük. Hiába tanultuk annyi éven keresztül az angolt, mégsem beszélünk folyékonyan. Ezt a berögződést el kell felejteni és tiszta lappal indulni. Ha hiszünk magunkban, sokkal könnyebben és élvezetesebben fog menni a tanulás. Lesznek zökkenők, de kellő önbizalommal sokkal könnyebben tovább tudunk lendülni rajtuk.

4. Alakítsunk ki egy rendszert!

Ha nem foglalkozunk folyamatosan a tanulással, akkor sokkal nehezebben fog menni. Váljon a mindennapjaink részévé az angol nyelvtanulás. Alakítsunk ki egy rendszert, akár tanfolyamra járunk, akár autodidakta megoldásokat választunk. Legjobb, ha mindennap foglalkozunk legalább fél órát a tanulással. Ebben az esetben tanulásnak számít az is, ha megnézünk egy részt a kedvenc angol nyelvű sorozatunkból, de az is, ha megtanulunk néhány új szót a szótárt lapozgatva.

5. Aktiváljuk a tudásunkat!

A tanulás során először minden a passzív tudástárunkba kerül be, és ha nem használjuk, akkor ott is marad. Éppen ezért, ha már kellő anyagot gyűjtöttünk, akkor kezdjük is el használni a megszerzett tudást! Az angol tanulása során akár csoportos órákra, akár magántanárhoz járunk, ragadjunk meg minden lehetőséget arra, hogy beszéljünk! Nem szabad azzal törődni, hogy nem tökéletesen mondjuk, amit szeretnénk, hiszen tanulni vagyunk ott.

6. Kell egy társ!

Találjunk olyan közegeket, ahol gyakorolhatunk. Így nem csupán a tanulásra szánt időben tanulhatunk, és sokkal inkább az életünk részévé válhat az angol. Szerezzünk tanulótársat, és/vagy külföldi barátokat, akikkel tudunk angolul beszélgetni. Sokkal egyszerűbb megjegyeznünk mindent, ha tényleg használjuk, és ha az idegen nyelvű barátainkkal beszélgetünk, nagyobb a késztetés a nyelv valódi használatára, hiszen fontossá válik, hogy megértessük magunkat.

7. Kapcsoljuk valamihez a tanult anyagot!

Hasznos, ha kötjük valamihez a tanult szavakat, kifejezéseket. Például, ha az emberi tulajdonságokat tanuljuk éppen, akkor kössük egy általunk ismert személyhez. Vagy helyezzük mondatba az adott szót, és azzal próbáljuk megjegyezni. Tegyük szövegkörnyezetbe, illetve társítsunk mellé szinonimákat, ellentéteket, és minden, a tanult szóhoz kapcsolódó egyéb szavakat gyűjtsünk össze! Így, szócsoportok alkotásával könnyebben megragad a tudás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!