a megye 7 csodája

2019.08.14. 11:30

A bátai Mélygödör tó is a tündérkert egyik mesés része

A megye hét természeti csodája közé kerülhet a bátai Mélygödör tó is, melynek mesés környezetéről Féja Géza író azt mondta, igazi tündérkert ez. A hetvenes, nyolcvanas években a bátaiak ennek a tiszta tónak a vízébe jártak fürdeni. Ma a helyi horgászegyesület birtokolja haszonbérletben.

Mauthner Ilona

20190813 Báta, A képen a megye hét csodája közül az egyik látható a Bátai Mély Gödör. Báta alpolgármestere Bocz József mutatja meg a helyszint. Fotó: Makovics Kornél

Fotó: Makovics Kornél

„Van itt minden: folyó, patak, sík föld, domb, hegy, sziget, erdő és vízi erdő, meleg vizű artézi forrás, a természet nagyon kedvelhette ezt a tájat, pazarul szórta kincseit. Az erdő teli gyöngyvirággal, a hegy szőlővel, gyümölcsösökkel, védett hajlatainak a bora vetekszik a villányival, szekszárdival” – írta Féja Géza író Sarjadás című művében Bátáról és környékéről. A Tolnai-Sárköz déli csücskében meghúzódó falu nem is kaphatott volna ennél ékesebb jellemzést.

A Gemenci erdő déli peremén, a Bátai-Holt-Duna és az ártér szélét jelentő löszfalak közé ékelődve helyezkedik el az egykori mezővárosból mára kis faluvá vált település. A folyam szabályozása előtt itt ömlött a Dunába a Sárköz meghatározó folyója, a Sárvíz.

Határának nagyobbik részét kitevő sík területe árterület volt, melyen az ártéri gazdálkodás nyújtotta a fő megélhetési forrást az itt élő embereknek. A vízi világot, az ártéri erdők élővilágát ma is őrzi a falu határában fekvő, a Duna-Dráva Nemzeti Park részét képező Gemenci erdő. A Duna árterületében lévő híres rezervátum vadállományban gazdag. Védett élőlényei közül a réti sas és a fekete gólya külön is említésre érdemes.

Bocz József, a település alpolgármestere elmondta, a Mélygödör tó és mellette a Keszeges tó nagy örömet jelent ma a horgászoknak. A Mélygödör tónál volt az ezernyolcszázas években a megyében az első zsilip, de mivel homokos talajra került, így a helyen változtatni kellett. Később ide jártak fürdeni a helyiek, hiszen a tó közel van Bátához, és a kristálytiszta vízében szerettek megmártózni a legnagyobb nyárban. Ma már a szabadvizekben tilos a fürdés. A Mélygödör tó a horgászok paradicsoma lett a Keszeges tóval együtt.

Balra letérve a töltésről buja horgászösvényen körbejárhatjuk a két tavat, mondta az alpolgármester, aki maga is horgász. Egyik egy nyílt vízfelülettel rendelkező mély képződmény, egy régi gátszakadás emléke. Másik egy vízinövényekkel gazdagon benőtt, sekély ártéri tó vízimadarakkal és más élőlényekkel.

A legtöbb jelölést szerzett szép természeti terület közül olvasóink szavazata dönti el, hogy melyik hét lesz a megye csodája. A voksokat augusztus 8-tól augusztus 30-ig várjuk. Szavazni ITT lehet, illetve a Tolnai Népújságban megjelenő szavazólapon. De nemcsak szavazhatnak, hanem nyerhetnek is, hiszen a voksolók között értékes ajándékokat sorsolunk ki.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!