Irány sütkérezni

2018.07.05. 20:36

A napfény javítja a memóriát

Kínai kutatók felfedezték, hogy a napfény jó hatással van az emlékezetre. A távol-keleti országban a magukra adó hölgyek mégis igyekeznek a nyarat barnulás nélkül átvészelni, arrafelé ugyanis az a szép, ha valakit “sosem” ért még napfény.

Aki feledékeny, gyógyszer szedése helyett tartózkodjon a korábbiaknál több időt a szabadban, és problémája talán végleg megoldódhat – írja az angol nyelvű China Daily című lapra hivatkozva a Család.hu.

A portál összefoglalója szerint a Kínai Műszaki Egyetem (USTC) kutatói azt vizsgálták, milyen hatással van a napfény az emberi agy működésére, azon belül is a memóriára, illetve a tanulásra. Az már eddig is közismert és általánosan elfogadott tény volt, hogy a napfény javítja az emberek hangulatát, és hogy a depresszió kialakulásában közrejátszik a sötétség, de legalábbis a szabad levegőn és világosban töltött idő segíthet ezen betegség legyőzésében, vagy kialakulási valószínűségének csökkentésében.

Xiong Wei vezető kutató arra emlékeztetett, a napfény, pontosabban az UV sugárzás segíti a D-vitamin előállítását, illetve vannak bőrbetegségek, amelyekre gyógyszerként hat. Most már az is egyértelmű, hogy az idegrendszerre is pozitív hatást gyakorol.

A vizsgálatból ugyanis az derült ki, hogy

a napfény növeli az állatok vérében egy kémiai anyag szintjét, ami az idegsejtekbe jutva glutaminsavvá alakul át. Ez az aminosav képes megkötni az agyi működést gátló ammóniát.

Nem mellesleg pedig egy fontos neurotranszmitter, jelentős szerepet játszik a tanulás folyamatában és a memória kialakulásában. Xiong Wei ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a pontos mechanizmus megértéséhez még átfogó vizsgálatokra van szükség.

Kínában egyébiránt sok száz éve “nem divat” lebarnulni. Sőt, a fakó bőrt tekintik szépnek: mindez a múlt maradványa, hiszen annak idején a gazdag földesúr bőre volt fakó, míg a nép igencsak barna volt, hiszen naphosszat a földeken dolgozott – ismerteti a Család.hu cikke.

Érdekesség, hogy a távol-keleti országban a naptejekhez hasonlóan népszerű termékek a fehérítő krémek, amelyekkel világosan tartható még nyáron is a bőr. Ennél egyszerűbb megoldás a megelőzés: a turistacsoportokban idehaza is látni hölgyeket, akik a legszárazabb napokon is esernyőt emelnek a fejük fölé, folyamatosan árnyékot tartva maguknak, hogy még városnézés közben se barnuljon a bőrük egy csöppet sem.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Család.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!