Túramotorral Európában

2019.08.24. 20:00

A vasparipalovag bekalandozta a Földközi-tenger legszebb szigeteit

A Dinári-hegység vad hágóin vezényelte keresztül csapatát Kancsár J. Zsolt, miután a főutat egy baleset roncsai eltorlaszolták. A szekszárdi túramotoros és társai havas ormokat, fenyőerdőket, alpesi réteket kerülgetve, vagy érintve ereszkedtek le Dubrovnikig, ahol az utolsó pillanatban elérték az Olaszországba induló komphajót.

Szeri Árpád

Forrás: Beküldött kép

Szükség is volt a bravúrra, hiszen a csapat jó előre megváltotta a kisebbfajta vagyonba kerülő jegyeket. A társaság a fedélzeten helyezte magát vízszintes helyzetbe, mindenki pillanatok alatt elaludt. Másnap reggel Bari kikötőjénél frissen gurultak ki a fel-felmorduló vasparipákkal Itália földjére.

Kancsár J. Zsolt Szekszárdon él és dolgozik. Amiképpen fogalmaz, a betegeken és a sérülteken próbál segíteni egy száguldó mentőautó volánjánál. Azaz, munkaidejében is vezet, de akkor nem két- , hanem négykerekű járművet.

A motorral való barátsága gyermekkorában kezdődött el. Négyéves volt, amikor is a szomszéd srác elvitte néhány körre egy piros 350-es Jawa üzemanyagtartályán. Ez az élmény komoly hatással volt Kancsár J. Zsolt jövőjére nézve. Megkedvelte ezt a járművet.

Tizennégy évesen segédmotoros kerékpárra szerzett hajtási engedélyt, tizenhat évesen pedig már ETZ-t vezetett. Eltelt hat év és beteljesült egy újabb álom: a szekszárdi fiatal huszonkét évesen egy Yamaha XJ 900-as kormányát irányítva megszervezte élete első országhatáron kívüli, az Adriai-tenger partjára vezető motoros túráját.

– Ekkor tudatosult bennem visszavonhatatlanul, hogy számomra a szabadság érzése a motor nyergében, a motort vezetve valósul meg – mondta Kancsár J. Zsolt. – Mindent összegezve, eddig közel harminc évet töltöttem nyeregben és kétszázezer kilométert hajtottam le, komolyabb baleset nélkül. Úgy, hogy párommal, Mariannal együtt bejártam nemcsak Magyarországot, de Nyugat- és Dél-Európa, valamint Skandinávia, a Balkán és Kis-Ázsia jelentős részét.

A jelentős tapasztalat és az összegyűlt, különleges élményanyag arra ösztönözte, hogy papírra vesse túrakalandjai egy részét. Így jelent meg nemrég a Motorozás a mediterrán szigetvilágban című, igen szép kiállítású, megkapó fotókkal és útbaigazító térképekkel színesített könyve. Az útleírás Korzika, Szicília és Málta szigetét hozza közel az olvasóhoz.

Kancsár J. Zsolt Motorozás a mediterrán szigetvilágban című könyvének bemutatója Szekszárdon. Fotó: Mártonfai Dénes

A bevezetőben említett, bosnyák és dalmát megpróbáltatásokat felidéző történet Dél-Olaszország kontinentális részén folytatódott, melynek Villa San Giovanni városába érve a csapat ismét komphajóra szállt, majd kigurult Szicília szigetére. A Messina utáni kis falvak egyikében a szekszárdiak a nagy hőséget hideg dinnyével igyekeztek ellensúlyozni, ezért bementek egy ottani kisboltba, ahol éppen a tulajdonos sürgölődött.

„Mondtuk neki, hogy magyarok vagyunk” – örökítette meg a történetet Zsolt. „Az ötvenes férfi igenlően bólogatott és rögtön rávágta: Attila, hun, Puskás, a Balatont is tudta és büszkén kimondta a Budapest szót. Majd leemelt egy házi sonkát a kampóról és elkezdte felkockázni. A tálon volt szeletelt sonka, kolbász, sajt, cseresznye, bagett és hűtött dinnye. Kérdeztük, hogy miért kapjuk, mire elmondta, hogy szereti a magyar népet, miután szembe mertek szállni az oroszokkal ötvenhatban.”

Hamarosan újabb kompátkelés következett, ezúttal Szicília Pozzallo kikötővárosából Málta szigetére. A csapat az előre foglalt szállást zárva találta, s új sátrazó keresésére indult. Végül megérkezett az isten háta mögötti, de annál vadregényesebb Cirkewwa településre.

„A kemping ötven méterre terült el a tengertől. A bejárati kaput zárva találtuk, de a személybejáró nyitva volt. Besétáltunk a recepció épületéhez. Legnagyobb meglepetésünkre itt ezt hallottuk: Feri, hozd már ide a nagykalapácsot!” Mint kiderült, magyar munkásbrigád állított össze négykerekű bicikliket. Újból beigazolódott az a tétel, miszerint a világ leg­eldugottabb pontjain is élnek magyarok.

Tervezi a legnagyobb kihívást – Harley-val a Föld körül

Kancsár J. Zsolt már tervezi következő könyvét, mely a mediterrán kalandozásokat folytatva, Ciprus és Szardínia szigetét mutatja be az olvasóknak. Előbbit tekintve képet kapunk az odavezető, kis-ázsiai útról, arról a „törökvilágról”, melyben minden szomorú történelmi tapasztalat ellenére a magyar embert testvérnek tekintik. Utóbbinál pedig ránk terül az a Napóleon–kultusz, mely a császár szülőföldjének már-már nyomasztó sajátja.

A szekszárdi túramotoros egyébként újabb expedíciókon töri a fejét. A végső cél nem más, mint megismételni két nagy elődje, Bartha Gyula és Sulkowsky Zoltán fegyvertényét. A két bátor magyar ugyanis 1928 és 1936 között egy oldalkocsis Harley-Davidson motorkerékpárral körbe­utazta a Földet.

Kancsár J. Zsolt hangsúlyozta: az igazi motoros mindig szem előtt tartja a biztonságos vezetés követelményét.

Borítóképünkön: Kancsár J. Zsolt és párja, Mariann, aki a Motorozás a mediterrán szigetvilágban című könyv fotóinak jelentős részét készítette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában