beszélő csend

2017.08.26. 17:52

Az elektromos Transitot ünnepelték, a tűzesetet elhallgatták

Három darab StreetScooter elektromos teherautó égett el a múlt héten, de erről nem adtak hírt, mert épp az elektromos hajtású Transit bemutatásával foglalkoztak.

A kiszállítási feladatokra készítette el a Deutsche Post DHL Group tulajdonában lévő StreetScooter nevű cég kis méretű haszonjárművét, illetve nemrég készültek el az eggyel nagyobb méretű, a Ford Transit alapján készülő elektromos haszonjárművel. Utóbbinak az első működőképes prototípusait a múlt héten mutatták be, és ezen kívül másról nem is adtak hírt.

Pedig voltak egyéb történések is, a német Posta Mosbachban található telephelyén három darab StreetScooter kisteherautó gyulladt ki és égett el csütörtök este, ezeken kívül a korom és a hőhatás miatt további 23 haszonjármű sérült meg, az anyagi kár első becslések szerint 250 000 euró – mint arról az automotor.hu is beszámol. 

23 tűzoltó végezte az oltást, senki nem sérült meg a tűzesetben, és küldeményekben se keletkezett kár, azonban a logisztikai központ 27 járműve közül csak 3 működőképes, ami megnehezíti a működést.

Egyelőre csak a rendőrség honlapján jelent meg egy pár soros hír az üggyel kapcsolatban, a tűzvizsgálók kizárták a gyújtogatás lehetőségét, a német Posta közleménye szerint nem a zárlatos akkumulátor okozta a tüzet.

A StreetScooter cég újságírói megkeresésre se reagált semmit az üggyel kapcsolatban, még annyit sem, hogy folyamatban lévő üggyel kapcsolatban nem kívánnak nyilatkozni. Jelenleg 3000 StreetScooter van a német Posta flottájában, eddig nem történt hasonló tűzeset.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!