hagyományőrző disznóvágás

2020.02.08. 19:10

Bőséges menü készült a váraljai torra

Hargitai Éva

Fotó: TEOL

Kés által múlt ki egy 160 kilogrammos sertés szombaton Váralján, a településen első alkalommal, de hagyományteremtő és hagyományőrző céllal megtartott disznóvágáson. Reggel nyolckor már állványra lógatva perzselték, majd pucolták és bontották az állatot a művelődési ház udvarán, természetesen a szabályoknak megfelelően, állatorvos felügyelete mellett.

A népes, Gűth Tamás, a német nemzetiségi önkormányzat elnöke vezette „kinti” csapat olyannyira hatékony volt, hogy már-már vissza kellett fogniuk magukat, hogy ne legyenek túl gyorsak a tervezett időbeosztáshoz képest. Ez nem véletlen, hiszen a gárdában sokan nagy gyakorlattal rendelkeznek. Ugyanakkor az is oda állhatott melléjük, aki tanulni, és az is, aki nosztalgiázni szeretett volna. A hangulatra nem lehetett panasz, amihez – a kínált pálinka mellett – Wusching József harmonikamuzsikája is hozzájárult.

A munka a művelődési házban folytatódott, ahol tovább darabolták a sertést. Az állat áldozata nem veszett kárba, szinte minden részét feldolgozta a Simon Sándor alpolgármester vezényelte „benti” csapat, azzal a szándékkal, hogy a torra érkező vendégekkel még aznap mindent meg is esznek. Töltöttek, majd sütöttek krumplis kolbászt és véres hurkát, készült saures (savanyú szósz) belsőségekkel és hússal, főztek fokhagymaszószt, volt sült oldalas és máj is. Az asszonyok délután még fánkot is készítettek.

Az ilyen gazdag menüt kínáló toron, zenés vacsorán előzetes regisztráció alapján vehettek részt az érdeklődők, ez alapján mintegy nyolcvan fővel számoltak – tudtuk meg Sziebert Éva polgármestertől. A rendezvény a települési és a német nemzetiségi önkormányzat szervezésében, civil szervezetek közreműködésével, a Magyar Falu Program pályázati támogatásával valósult meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában