repülőcirkusz

2019.07.19. 22:47

Cirkuszlátogatással zárják a nyaralást az Erzsébet-táborok lakói

Hat pénteken át, alkalmanként több mint ezren vesznek részt a Fővárosi Nagycirkusz előadásán.

Forrás: MTI

Fotó: Bodnár Boglárka

A pénteki Repülőcirkusz című előadás előtt az Erzsébet-táborokban pihenő gyermekeket, köztük kárpátaljai gyermekeket Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára köszöntötte a Fővárosi Nagycirkuszban.

Fekete Péter az MTI-nek elmondta, hogy mintegy 250 gyerek érkezett a határon túlról, Kárpátaljáról, de jöttek gyerekek vidékről is, hogy együtt nézhessék meg a produkciót. „Megtapasztalhatják, hogy milyen különleges helyzetben van a cirkuszművészet Magyarországon, hiszen Európa közepén egyedül nekünk van kőcirkuszunk, és ebből a csodából nekik is részesülniük kell” – fogalmazott az államtitkár.

Az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány által megvalósított egész éves programokon, az ottalvós és napközis Erzsébet-táborokban, valamint a fővárosi gyermekprogramokon 2019 végéig összesen mintegy 130 ezren vehetnek részt. Nyáron az ottalvós, valamint a napközis Erzsébet-táborokban összesen mintegy százezren kapcsolódhatnak ki a táboroztatási programnak köszönhetően.

Darabánt Judit, az alapítvány kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta: a vakáció ideje alatt, 11 héten át a zánkai ottalvós táborban mintegy 30 ezren vesznek részt, magyarországi és határon túli gyermekek.

A táborozási program keretében az idén csaknem 900 kárpátaljai magyar nemzetiségű fiatal és mintegy 500 magyarul tanuló ukrán nemzetiségű gyermek, valamint Felvidékről és Délvidékről, továbbá Erdélyből összesen mintegy 700 gyermek érkezik a Balatonhoz, és 88 horvátországi magyar gyermeket is vendégül látnak.

Ukrajnából hat héten át, hetente 250-en, a nyár végéig összesen mintegy ezerötszázan érkeznek Zánkára, kárpátaljai magyar gyermekek és magyarul tanuló ukrán gyerekek. Az ő hatnapos zánkai táborozásuk egészül ki budapesti programmal: a Fővárosi Nagycirkusz előadásán való részvételt biztosítja számukra a táborozási program a záró napon – mondta Darabánt Judit.

Kiemelte: az idén először a budapesti nyári programra jelentkezhettek a napközis Erzsébet-táborokban résztvevők, és a második turnustól kezdve a családok is.

Borítókép: Kézműves foglalkozás a nyári Erzsébet-táborok elindulása alkalmából tartott sajtótájékoztató után a zánkai Erzsébet Üdülőközpont és Táborban 2018. június 18-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!