Járvány

2021.03.11. 15:59

Szinte csodát tesznek! Egyedülálló kezeléssel növelik a túlélés esélyét egy magyar kórházban

A koronavírusos betegek gyógyítására speciális, kombinált kezelési módot dolgoztak ki a Kiskunhalasi Mobil Járványkórházban.

Forrás: Shutterstock / illusztráció

Fotó: Shutterstock

A Dél-Alföld Covid-pozitív betegeinek elsődleges ellátójaként működő intézményben, a súlyos állapotú, lélegeztetésre szoruló fertőzötteknél alkalmazott eljárás jelentősen csökkentette a halálozási arányt. Ennek a kezelésnek köszönheti az életét az az anya is, aki a sürgősségi császármetszés után került válságos állapotba – írja a baon.hu.

A kutatások már tavaly tavasszal bebizonyították, hogy a koronavírus okozta légzési elégtelenség és súlyos tüdőgyulladás nemcsak a vírus hatása, hanem az immunrendszer túlzott reakciója is. Ez a reakció azonban nem kizárólag a tüdőt roncsolja, hanem a szívet, a bélrendszert is, de okozhat véralvadási zavart.

Ezt a túlzott reakciót pedig az immunrendszer jelátvivő molekuláinak, a cytokinoknak a kontrollálatlan túltermelődése okozza, kiváltva a cytokin kiáramlási szindrómát, vagy, ahogy gyakran nevezik: a „cytokin vihart”. Ez a „vihar” felelős azért a sokszervi elégtelenségért, amely a betegek halálát okozza – ismertette a folyamatot Dr. Frei Norbert, a Kiskunhalasi Mobil Járványkórház Intenzív Osztályának megbízott osztályvezető főorvosa.

Eddig az orvostudomány – az autoimmun betegeknél egyébként sikeresen alkalmazott – immunrendszert kikapcsoló kezelésekkel próbálkozott a koronavírus-fertőzöttek esetében.

Attól viszont a baktériumokra és a gombákra lett fogékony a szervezet, gyulladásos reakciókat kiváltva.

Azt próbáltuk kitalálni, hogyan lehetne a túlpörgést leállítani úgy, hogy nem kapcsoljuk ki az egész immunrendszert. Egyik szegedi professzorommal a baktérium okozta súlyos állapotokban már alkalmaztuk a cytokinmegkötő kapszulát, és kíváncsiak voltunk, vajon a vírus okozta vihar csillapítására is alkalmas-e. Líbiai és iráni publikációkat tanulmányoztunk, amelyek arról számoltak be, hogy a cytokinek megkötése mellékhatások nélkül tudja lecsillapítani ezt a „vihart”, így megállítja a szervek károsodását, ezzel esélyt ad a szervek regenerációjára, vagyis a túlélésre – mesélt a kezdeti lépésekről Dr. Frei Norbert.

Végül két olyan vértisztító eljárást kombináltak a halasi kórházban, amivel huszonnégy óra alatt megtisztítják a vért a túltermelődött cytokinektől. – A vért átáramoltatjuk egy olyan speciális kapszulán, amiben a benne található gumigyöngyök, a felszínükön lévő antitesteknek köszönhetően megkötik a cytokineket. Emellett pedig az első dialízisek között használt technikát, a vérplazma víz részének cseréjét is elvégezzük – részletezte az eljárást a szakorvos.

Hozzátette egyúttal, hogy ezt a standard kezelések (vitamonok, szteroidok, lélegeztetés) mellett bevetett eljárást, azoknál a betegeknél alkalmazzák, akiket súlyosan romló állapotuk altatni kell és lélegeztetőgépre szorulnak. – Láttuk, hogy önmagában sem a kapszulás, sem a plazmavizes kezelés nem segített, de a kettő kombinálásával negyven százalékkal növeltük a lélegeztető gépre került betegek életben maradási esélyét. Ez nem veszélytelen eljárás, de akinek a légcsövébe már beletettük a tubust, annak ez a legnagyobb esélye az életre. Nyugodt helyzetbe tudjuk visszahozni az immunrendszert, így az esetek nagy többségében az már nem fogja újra megtámadni a szervezetet, és akinek van tartaléka, meggyógyul – mondta.

Ennek az új kezelésnek köszönhetően sikerült megmenteni egy békés megyei, 36 éves, koronavírus-fertőzött kismama életét is, aki válságos állapotban került a halasi járványkórházba.

A fiatal nő terhességének 38. hetében fulladás miatt került be a helyi kórházba. Állapota olyan gyorsan romlott, hogy sürgősségi császármetszésre volt szükség. A nőnek egészséges gyermeke született, őt magát azonban az altatás után már nem tudták felébreszteni. Csak gép segítségével tudott lélegezni. – A terhesség alatt a placenta eléggé elnyomja az anya immunrendszerét, szülés után viszont beindul az immunrendszer. Ennél a hölgynél is ez történt, csakhogy a már említett túlzott reakció miatt olyan mértékben romlott az állapota, hogy amikor hozzánk került már műtüdőkezelésre lett volna szüksége. Ráadásul később szívizomgyulladása lett, ami miatt a szívátültetés lehetősége is felmerült. Mi előtte azonban elvégeztük nála a kombinált eljárást, és végül egyik transzplantációra sem volt szükség. 29 nap után tudtuk őt visszaadni a helyi kórháznak – ismertette egyik legnagyobb sikerélményüket Dr. Frei Norbert.

November végén kezdték el kikísérletezni az eddigi leghatékonyabb kezelést a súlyos állapotban lévő Covid-fertőzött betegeknél a halasi mobil járványkórházban, azóta felére csökkentették a halálozási arányt.

A felépülés azonban hosszú időt vesz igénybe a végletekig meggyötört szervezet számára. Az intenzíven egy maratonon hajszolunk végig mindenkit, ezért hosszú heteket vesz igénybe a rehabilitáció. Miután valakit kitolunk az intenzívről, annak is örülünk, ha a hasára tudja tenni a kezét, lábra állni pedig csak 4-8 hét múlva tudnak – mutatott rá Dr. Frei Norbert, mekkora megterhelést jelent a szervezetnek a lélegeztetés.

A szakorvos hangsúlyozta továbbá, hogy azért tudták kidolgozni ezt a kombinált eljárást, mert sikerült visszaszorítani a vírus terjedését, kevesebb beteg volt, így jutott idejük és energiájuk a minél hatékonyabb kezelés kidolgozására. – Emiatt is lenne rendkívül fontos, hogy a koronavírus elleni védőoltást minél többen vegyék fel, mert a jelenleg rohamosan növekvő betegszám mellett az egészségügy olyan terhelés alatt van, ahol esélyünk sincs újabb kezelési módok kifejlesztésével növelni a túlélési esélyeket – mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!