Pódium táncstúdió

2019.02.16. 11:30

Európa-bajnokságra készülnek a táncosok

Mozgalmas évet tudhat maga mögött a paksi Pódium Táncstúdió és idén is hasonlóan tartalmas, no meg sikeres évre készülnek. Mindezekről Trungel Vivien, az iskola vezetője beszélt.

Hanol Erzsébet

Fotó: Molnár Gyula

Számos versenyen megmutatták magukat az elmúlt évben a paksi Pódium Táncstúdió növendékei, és ezeken rendre kiváló eredményeket értek el. A nagyobb megmérettetések közül elsőként a Magyar Látványtánc Szövetség versenyét említette Trungel Vivien, a táncstúdió vezetője. Elmondta, hogy a területi előválogatón Rohr Luca a minikategória első helyezettje lett, az országos fordulóra pedig hárman jutottak tovább. A döntőben, ahol a mini- és a gyermekkategória összevontan szerepelt, Luca szintén az első helyen végzett, és a legfiatalabb versenyzőként még a Kiemelkedő technikáért járó díjat is elhozta.

Az országos verseny a brassói Európa-bajnokságra való kijutásra is lehetőséget teremtett, ami a táncstúdió három növendékének sikerült. Rohr Luca ott profi kategóriában második, Németh Nikolett harmadik, míg Baranyi Míra ötödik lett.

Tavasszal Debrecenben, az Év Tánca nemzetközi versenyen jártak a gyerekek, amelynek a filmek adták az aktuális témáját. Ennek megfelelően Trungel Vivien a Titanic ihlette koreográfiát állított össze Az óceán hullámai címmel, amellyel kiérdemelte a Legkiválóbb koreográfus díjat. Egy Tiszavasváriban rendezett nemzetközi versenyen ugyancsak ezt a címet érdemelte ki Az árva című koreográfiáért. A fiatal tréner elárulta, hogy ez volt a második versenye, ezért egyáltalán nem számított rá, hogy hetvennégy produkció közül pont az ő munkáját emelik ki. Az eredményhirdetésnél a gyerekeknek kellett őt figyelmeztetniük, hogy szólították. Mint mondta, nagyon jólesett számára az elismerés.

Arról is beszélt, hogy szeret történeteket megkoreografálni, és közel állnak hozzá a történelmi témák. Ilyenkor mindig alaposan beleássa magát az adott történetbe, és nagy hangsúlyt fektet a ruhákra és a díszletekre is. Már készülnek az új koreográfiák, amelyekkel az idei versenyeken indulnak a Pódium Táncstúdió növendékei. A debreceni és a tiszavasvári nemzetközi megmérettetésen ebben az évben is szeretnének bizonyítani, illetve az Európa-bajnokságon is, amelyet idén Balatonfüreden rendeznek. Trungel Vivien hozzátette: 20-22 válogatott táncosuk van, akik a különböző, képességeiknek megfelelő versenyeken indulnak. Az Eb egyik indulója lesz a hatéves Kőfejü Levente, aki hip-hop táncban jeleskedik.

A táncstúdió vezetője kiemelte még Tóth Csenge Lucát, aki tavaly Debrecenben négyévesen, legfiatalabbként elnyerte az Év táncosa díjat. Szabó Panna Gréta a gyermekkategóriában ért el kiváló eredményeket, Paczolay Nóra pedig a juniorkategória kimagasló versenyzője, és az artista képzőben szeretne továbbtanulni, ezért most erre készül gőzerővel.

A megye több pontjáról érkeznek a tanítványok

A Pódium Táncstúdió öt éve működik, és tavaly szeptember óta az Iker Józsefné által vezetett Tehetség Művészeti Iskolához tartozik. Háromévestől a junior korosztályig tanulnak ott táncolni a gyerekek. Klasszikus balett, modern tánc és hip-hop szerepel a repertoárban, de Trungel Vivien elmondta, hogy szereti keverni a stílusokat, így gyakran open kategóriában is nevezi a tanítványait. Érdekesség, hogy a gyerekek többsége nem paksi, és többek között Tolnáról, Kölesdről és Dunaszentgyörgyről is járnak hozzájuk növendékek. Emellett Nagydorogon és Dunaföldváron is van egy-egy kihelyezett tagozata a táncstúdiónak. Trungel Vivien pedig már Budapesten is oktat. Elmondta, hogy hároméves kora óta tanult klasszikus balettet Pakson, az ESZI-ben érettségizett, de táncművészeti pályára készült. Ennek egy gerincsérülés vetett gátat, így koreográfusként őrizte meg és adja tovább tánc iránti szenvedélyét. Sőt, most már fellépő ruhákat is tervez. Munkáját többen segítik, köztük egykori mestere, Horváth László, valamint Rozmann Ildikó és Ékes László, illetve az esküvői táncoktatást végző Éberling Réka.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!