Járvány

2020.05.19. 13:07

Feltalálták a maszkot, amiben lehet enni

Nyitható szájmaszkot fejlesztettek ki izraeli feltalálók, hogy ezzel biztonságosabbá tegyék az éttermi étkezést.

Forrás: Shutterstock

A távirányítható szájmaszk úgy viselkedik, mint a népszerű Pac-Man videojáték kis sárga feje, amely lenyeli az elé kerülő pontokat. A távirányítás úgy működik, mint egy kerékpár kézifékje, egy kar megnyomásával kinyílik a szájmaszk, hogy utat engedjen az ételnek – mutatja be a Dailymail.

„A maszk mechanikusan, kézi távirányítással vagy automatikusan fog működni, utóbbi esetben akkor nyílik, ha az evőeszköz a közelít hozzá”

- magyarázta kedden egy Tel-Aviv közelében tartott bemutatón Asaf Gitelis, az Avtipus Patents and Inventions alelnöke.

Az alelnök szerint a találmány lehetővé teszi, hogy biztonságosan egyen-igyon az ember mások társaságában egy étteremben, és közben a biztonságra is vigyázhasson.

A vállalat, amely már levédette a találmányt, a következő hónapokban akarja elkezdeni a maszkok gyártását. Előreláthatólag 3-10 sékel (280-900 forint) lesz az ára.

Izrael már nagyjából újraindította gazdaságát az új koronavírusos esetek számának csökkenése után. Az éttermek is kinyitottak, de egyelőre csak elvitelre dolgoznak.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!