elővigyázatosság

2019.04.07. 11:30

Felütötte fejét a vérszívó rovar

Egyre aktívabbak a kullancsok. Az általuk terjesztett betegségek elleni oltást jobb a tavasz elejére időzíteni.

Hanol Erzsébet

Fotó: Illusztráció (Shutterstock)

Megjelentek a kullancsok, azonban fontos tudni, hogy a vérszívók nemcsak erdőn-mezőn „lesik” áldozataikat, hanem a kiskertekben is felüthetik a fejüket. Az általuk terjesztett vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás ellen van védőoltás. Dr. Tusa Annamária szekszárdi gyermekorvos elmondta, hogy az első évben két oltás szükséges. Ezeket egy-három hónap különbséggel kell beadni. Aztán egy, majd három, utána pedig öt év elteltével szükséges az ismétlés.

A kullancsok által terjesztett másik betegség a Lyme-kór. Ez baktérium útján terjed, és nincs ellene védőoltás, ugyanakkor antibiotikummal kezelhető. A betegségre utaló jel, ha a csípés helyén céltáblához hasonló pirosodás jelentkezik. Ilyenkor minél előbb orvoshoz kell fordulni. Arra az esetre, ha valaki a gyermekén vagy magán kullancsot talál, dr. Tusa Annamária azt tanácsolta, hogy amint lehet, el kell távolítani a vérszívót. A rovart nem szabad ecettel, vagy olajjal fullasztani, mert az ingerlés hatására felöklendezi a béltartalmát, ami fertőzött lehet. A leghatásosabb egy kullancskiszedő csipesszel – szemöldökcsipesz is megteszi – a bőrhöz a lehető legközelebb megfogni a kullancsot, úgy, hogy a potrohát ne nyomjuk meg, és egy határozott mozdulattal kihúzni. Nem baj, ha beszakad a rovar feje, az ugyanis rövid idő után kilökődik. Ha betegség tünetei jelentkeznek, javasolt a vérvizsgálat.

Aki a természetbe megy, jól teszi, ha legalább alulról zárt ruhát húz, például gumis szárú nadrágot, és kullancs elleni spray-t használ. Ez csecsemők esetében is alkalmazható, de nem a baba bőrére, hanem a babakocsira fújva. Az esti fürdés során érdemes tüzetesen átvizsgálni a gyereket és magunkat is.

Kutyákat is megbetegít

Az élősködő, a közhiedelemmel ellentétben, nem fáról „ugrik” áldozatára, hanem legfeljebb másfél méteres magasságból kerülhet az emberre és az állatra. Leggyakrabban mi magunk sodorjuk le a kullancsot a növényekről, ezért semmiképpen ne bolyhos ruhában menjünk a szabadba, a rovar ezen sokkal könnyebben megtapad. A kullancs egy irányban, fölfelé tud csak mászni, visszafordulni nem tud, tehát ha a ruhában való vándorlását valami megakasztja, egy öv, vagy egy gallér, akkor megáll, és helyet keres magának, ahol befúródhat a bőrbe. Dr. Jakab Ferenc állatorvos elmondta, hogy a háziállatból is érdemes minél hamarabb kiszedni a kullancsot. Ha valaki bizonytalan az eltávolítást illetően, forduljon inkább az állatorvoshoz, így az is kideríthető, hogy történt-e fertőzés. Jellemzően a kutyáknál okoz megbetegedést a kullancs, a macskák kevésbé vannak ennek kitéve.

 

Kullancs kutyában. Illusztráció (Shutterstock)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában