Táplálkozás

2017.08.05. 17:46

Hurkás vagy kövér? A gyerekkori elhízás veszélyei

Egyre fiatalabb korban kezdődik az elhízás és vele a különböző betegségek. A magyar gyerekek nagy része már hároméves koráig is több kalóriát fogyaszt, mint kéne. Európai viszonylatban háromszor annyi az elhízott gyerek, mint húsz évvel korábban. Ez azért is nagy probléma, mert 90 százalékuk felnőttkorára is megtartja túlsúlyát.

Minden harmadik hat–kilenc éves gyermek túlsúlyos vagy elhízott Európában – írja a Vasárnap Reggel, az európai gasztroente­rológiai társaságok egyesületének legfrissebb jelentése alapján. A lap arra is figyelmeztet, hogy az öt éven aluli túlsúlyosok száma a becslések szerint 2025-re a mostani 41 millióról 70 millióra nőhet.

A lap szerint az elhízás összefüggésben áll több más betegséggel, többek között a gyulladásos bélbetegségekkel, melyek gyökere a gyermekkori rossz táplálkozásban keresendő. Mint olvasható „minden harmadik 1 és 3 éves kor közötti gyermek rendszeresen kap olyan ételt, amely felnőttek számára készült, így az ajánlott cukormennyiség több mint másfélszeresét fogyasztja el naponta”.

De nem csak ennyi a gond – sorolja a lap – a kevés mozgás is kiemelkedő szerepet játszik a súlygyarapodásban, sőt további probléma az alváshiány is.

A gondok csökkentésében fontos lenne a mértékletes és kiegyensúlyozott táplálkozás, amely betartásában a szülők felelőssége megkerülhetetlen és sajnos sokszor, pont ők azok akik hibáznak állapítja meg a lapban megszólaltatott szakértő, Antal Emese, hiszen, ha a csemete kakaós csigát akar enni, akkor hagyják, „ahogy azt is, hogy elhagyja az étkezésekből a zöldségeket, a húst”.

Felhívja a figyelmet, hogy a megelőzés a legfontosabb, ha kialakulnak a rossz szokások, ezeken később már nagyon nehéz változtatni, azt is jelzi, hogy óvodában és alsó tagozaton még a szülő a fő példaképe a gyereknek, hozzá szeretne hasonlítani, azt tenni, amit ő. Így kiemelten fontos, hogy jó személyes példát lásson. Azért is, mert egyértelmű összefüggés van a gyerekkori elhízás és a későbbi súlyproblémák, valamint a cukor­betegség kialakulása között. Az elhízott gyermekek 90 százaléka felnőttkorára is meg tartja túlsúlyát.

Laki Imre gyermekgyógyász a kiemeli, hogy nem lehet egyforma diétát kiírni a gyermekek és a felnőttek számára. „Fontos, hogy eredményes legyen a diéta, mert csak akkor lesz kitartása a gyereknek”. A túlsúlyos fiataloknál kialakulhat magas vérnyomás – figyelmeztet -, tönkremehet a májuk, könnyen lehetnek cukorbetegek felnőtt korukra. Ezek komoly hormon- vagy anyagcsere-zavarokat és érrendszeri gondokat okoznak. A pszichológiai következmények is nagyon lényegesek, főleg a kiskamaszoknál, akik szégyenkeznek a testük miatt, ezért gátlásossá, depresszióssá válhatnak – mondja a gyermekgyógyász a Vasárnap Rggel hasábjain.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!