Kihívás kirándulóknak

2019.05.16. 08:46

Idén is meghirdették a Hazajáró Kupa túrasorozatot

A tizenötből hét túra teljesítéséért névre szóló kupát kapunk, az összes útvonal végigjárásáért kiemelt díjazásban részesülhetünk.

Forrás: Shutterstock

A Prima Primissima díjas Hazajáró honismereti magazinműsor szereplői pénteken másodszorra érkeznek Kárpátaljára, ahol a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán mesélnek az érdeklődőknek a műsor forgatásával kapcsolatos élményeikről – közölte az egylet.

Az eseményen a Kárpátaljai Hazajáró Egylet megalakulását is bejelentik. Ennek alkalmából szombaton túrát is szerveznek a Beregszászi-dombvidékre, amely a kárpátaljai Beregszászi járás valamint a kárpátaljai alföld legmagasabb része.

Szintén szombaton kerül sor a Maderspach-emléktúrára, amelyet a Zsil-völgyi Magyar Kulturális Napok keretében szervez az egylet a Zsil-völgyi EKE és az Ebenhaezer Egyesülettel közösen a Kis-Retyezát legmagasabb csúcsára. A túra résztvevői amellett, hogy megismerkedhetnek a Déli-Kárpátokkal, megemlékeznek majd Maderspach Viktor mérnök, sportoló, vadászati szakíróról, aki ezen a hegyvidéken vadászott, majd az első világháború végén az erdélyi román betörés idején honvédő harcokat is folytatott.

A Hazajáró Egylet mindezeken túl idén útjára indítja a 15 gyalogtúrát tartalmazó Hazajáró Kupa túrasorozatot is, amelynek célja, hogy népszerűsítse Magyarország hegyvidékeit.

Aki a felsorolt túrák bármelyik távjából összesen legalább hetet sikeresen teljesít, névre szóló kupát és oklevelet kap, aki pedig az összes túrát végigjárja kiemelt díjazásban részesül.

A kupa teljesítését követően a lepecsételt füzeteket, vagy azok másolatait személyesen, e-mailben vagy postai úton lehet elküldeni az egyletnek legkésőbb december 13-ig. A kupa díjátadóját december 14-én a Börzsöny Vulkántúra céljában, Királyréten tartják.

A Hazajáró Egylet egyik elsődleges célja, hogy minél szélesebb közönségnek bemutassa a történelmi Magyarország szépségeit és motiválja az embereket a határon túli tájak megismerésére, felkeresésére és a természeti értékek felfedezésére.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!