jótékony hatás

2018.04.23. 15:33

Infarktus után is életmentő lehet a sport

A szívinfarktusból gyógyultak felére csökkenthetik a halálozás kockázatát, ha többet mozognak - állítja egy friss kutatás.

Az EuroPrevent 2018 című európai kardiológiai kongresszuson bemutatott kutatás több mint 22 ezer pácienst követett.

Közismert, hogy a rendszeresen sportoló embereket kevésbé veszélyezteti a szívinfarktus, nagyobb valószínűséggel élnek tovább. Azt azonban nem tudtuk, hogyan hat a rendszeres mozgás a szívinfarktus után

- mondta Örjan Ekblom, a stockholmi Sport- és Egészségtudományi Egyetem professzora.

A Göteborgi Egyetem orvosi karával együttműködve a tudósok a testmozgás és az infarktus utáni életkilátások összefüggéseit kutatták: a vizsgált 22 227 svéd páciens 2005 és 2013 között esett át szívinfarktuson. A betegeket arról kérdezték, mennyi mozgást végeztek 6-10 héttel, valamint 12 hónappal a szívroham után, a két időszakban adott válaszok különbségét a testmozgás változásaként értékelték.

Mindkét alkalommal azt kérdezték, hogy az előző hét napban hányszor sportoltak fél óránál tovább. A válaszok alapján négy csoportba sorolták a pácienseket: állandóan tétlen, kevesebbet mozgó, többet mozgó és állandóan sportoló volt a négy kategória.

Átlagosan 4,2 évig követték a pácienseket, ez idő alatt 1087-en haláloztak el. Miután az adatokat „megtisztították”, azaz figyelembe vették az egyéb tényezőket, az életkort, a nemet, a dohányzási szokásokat és az egyéb betegségeket, megvizsgálták a négy kategória és a halálozások összefüggéseit.

Az állandóan tétlenekhez képest a kevesebbet mozgók esetében 37, a többet mozgók esetében 51, az állandóan sportolók esetében 59 százalékkal csökkent a halálozás kockázata.

„A páciensek csökkenthetik az elhalálozás veszélyét azzal, ha a szívroham után mozogni kezdenek. Akik az infarktus után 6-10 héttel mozogtak, viszont később abbahagyták, a mozgás hosszú távú hatásaiból profitáltak. Természetesen sokkal nagyobb előnyökhöz jutottak, akik állandóan sportoltak”

- mondta Ekblom.

A heti két vagy több alkalommal végzett testmozgás minden infarktuson átesett páciensnek tanácsos, függetlenül attól, hogy dohányoznak-e, kisebb vagy nagyobb szívrohamot éltek-e túl – tette hozzá.

Azt nem vizsgálták, milyen mozgást végeztek a megkérdezettek. A kutatók szerint további tanulmányoknak kellene kiderítenie, milyen sportok tanácsosak infarktusok átesetteknek.

Borítókép: Illusztráció / Shutterstock / El Nariz

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!