így készült régen

2019.07.30. 10:00

Kerüljön újra kenyérleves az asztalra!

Böjti időszakban kicsit átalakították az egyik szénhidrátban gazdag ételünket. Tájegységenként változott, hogy milyen tojást ütöttek bele, de az is meglepő, hogy a ma ismert köménymagos levesbe mi is került eredetileg!

Forrás: Shutterstock

A Vidék íze arról ír, hogy a kenyérleves már a XVI. században megjelent a Kárpát-medencei leírásokban. Bár a XIX. századig többször finomítottak a recepten, alapvetően nem sok változáson ment keresztül.

A vékony szeletekre vágott kenyérből készült ételt alaposan leszűrt (lehetőleg marha) húslevessel öntötték fel. Betétnek tojás került bele, a fűszerezés pedig borsot jelentett.

A XIX. században már karikára vágott kolbász is került a tányérba. Ezt persze a böjti időszakban elhagyták, illetve a húslevest is zöldséges alaplével helyettesítették.

Van, hogy beleütik a tojást, más tájegységeken előre megfőzött, kemény tojás kerül a levesbe.

A kenyérleves sokáig vajjal készült, később aztán zsírban kezdték pirítani a kenyeret, amelyhez apróra vágott vöröshagymát is adtak.

A titka, a gyors és nagyon rövid forralás, hiszen az a lényeg, hogy a felcsíkozott, vagy kockára vágott kenyérdarabok egyben maradjanak.

A törökök kenyérlevese ettől sokkal laktatóbb. Ott tojás, paradicsom, paprika, kolbász és kenyér is kerül a levesbe, amit ecettel, szerencsendióval és egyéb fűszerekkel főznek tovább. A bajorok kenyérlevesébe pedig sör kerül – milyen meglepő!

Rántott leves

A ma ismert rántott, köménymagos levesnek is ez az egyik alapja, ám akkoriban egy liter húsléhez, 10 dkg kenyérkockát (szigorúan szárazt), 10 dkg füstölt szalonnát, borsot, fűszer paprikát, fűszer köményt, és sót adtak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!