Posztumusz elismerés

2018.04.21. 10:36

Konyári János lett 2018-ban a Borászok Borásza

A balatonboglári Konyári Pincészet alapítója nyerte el idén a Borászok Borásza címet, míg a Borászok Barátjának a brit Caroline Gilby borszakértőt választották.

Budapest, 2008. december 5. Konyári János balatonboglári borász, az Év bortermelõje 2008 díj nyertese bort kóstol a Magyar Bor Akadémia díjátadó ünnepségén a Vörösmarty téri Kristályházban. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Konyári János 2017 májusában hunyt el, így borásztársai posztumusz díjjal ismerték el a balatonboglári bortermelő életművét.

A jelölés első fázisában a Borászok Borásza cím eddigi birtokosai egyenként megalkották a saját ötvenfős listájukat az általuk javasolt nevekkel, amelyet elküldtek a díjat felügyelő Vinum Praemium Alapítvány kuratóriumához. A beérkezett listákat a kuratórium összegezte, majd a jelölőtestületet alkotó Borászok Borászai kibővített kuratóriumi ülés keretében, közös megegyezéssel véglegesítették az ötven idei jelölt nevét – közölték a szervezők.

A listán szereplő jelöltek az eddigi gyakorlatnak megfelelően kétkörös szavazással, egyszerű többséggel választották meg a győztest. Az első kör után a legtöbb szavazatot kapott öt borász közül hozta meg a végső döntést az ötven jelölt.

A döntőbe idén Bárdos Sarolta (Tokaj), Bodó Judit (Tokaj), Figula Mihály (Balatonfüred-Csopak), Ipacs Szabó István (Villány) és Konyári János jutott be.

A Borászok Borásza címmel rendelkezők egy-egy főt jelölhettek a Borászok Barátja díjra is. A 2012-ben alapított elismerést olyan civil személyiség kapja, aki tevékenységével kiemelkedő mértékben képviselte a magyar bor érdekeit és nagyban segítette a magyar borászok munkáját.

Az idei jelöltek Ambrus Lajos író, szőlőbirtokos; Caroline Gilby nemzetközi borszakértő; Herczeg Ágnes borszakértő; Kovács Pál, a Magyar Borszakírók Körének tagja, a Debreceni Borozó felelős lapkiadója; valamint Kovacsik Tamás, a budapesti Aszú étterem tulajdonosa voltak. A Borászok Barátja díj jelöltjei közül szintén a Borászok Borásza aktuális ötven jelöltje választotta ki a győztest.

A Vinum Praemium Alapítvány által fiatal borászok számára második alkalommal kiírt ösztöndíjat Homoky Dorottya kapta meg, így a tokaji bortermelő nyerte el egy évre a Jövő Borásza címet, valamint a bruttó egymillió forintos támogatást egy féléves külföldi szakmai gyakorlatra.

Borítóképünkön Konyári János balatonboglári borász, az Év bortermelője 2008 díj nyertese bort kóstol a Magyar Bor Akadémia díjátadó ünnepségén 2008 decemberében

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!