hagyományos értékek

2018.06.28. 16:24

Kurzuson tanítják a kínai nőket a tökéletes viselkedésre

Nem mindegy például, hogy a szék melyik részét foglalják el.

Egy dél-kínai főiskolán nemcsak a könyvelést lehet megtanulni, hanem azt is, milyen a tökéletes női viselkedés Hszi Csin-Ping elnök idején. A The Washington Post újságíróját egy, az intézményben tanuló 21 éves diáklány avatta be a kurzus rejtelmeibe.

A Zhenjiang Főiskola és a Kínai Nők Szövetsége által márciusban indított kurzus

többek között arra is megtanítja a nőket, hogyan öltözködjenek, töltsék a teát, és hogyan üljenek pontosan úgy, ahogy „kell”.

„A szék elsülő 2/3-ad részén kell ülnöd. Nem foglalhatod el az egészet.”- kezdi Duan Fengyan, aki be is mutatja a tanultakat: „Húzd be a hasad, lazítsd el a vállaidat, zárd össze a lábaidat, vállakat fel!”- folytatta Duan.

A kifejezetten női hallgatók számára fenntartott kurzus célja, hogy „bölcs, napos és tökéletes” nőket képezzen. A bölcsesség a kínai kultúra és történelem ismeretéből fakad, a „naposság” az olajfestményekből és az etikettből, a tökéletesség pedig a sminkelés fortélyainak elsajátításából.

A Kínát irányító Kommunista Párt ugyan az oktatást is fontosnak tartja, a gazdasági növekedés lassulása és a népességnövekedés csökkenése közepette azonban a kurzus a hagyományos családmodellt kínálja fel a fiatal lányoknak, amelyben a férfi a kenyérkereső, a nő pedig elsősorban feleség és anya.

A cikk emlékeztet rá, hogy negyven évvel a nagy gazdasági átalakulás után a kínai nők általában véve egészségesebbek, gazdagabbak és jobban képzettebbek, mint valaha, és némileg a férfiakhoz fűződő viszonyuk is átalakult, a születésszabályozás miatt ugyanis ma már nagyjából 30 millióval több nő él Kínában, mint férfi. A párt pedig attól tart, hogy a jólét és a képzettség növekedésével a nők egyre kevésbé szeretnének majd férjhez menni és gyermeket vállalni.

Borítókép:Tom Wang/Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!