jótékonyság

2020.01.19. 13:00

Már maga az összefogás is felér egy csodával

Budavári Kata

Forrás: Beküldött kép

Átéltünk egy különös eseménysorozatot adventkor – írja Janó Attiláné. Facebook-bejegyzésében azt is megfogalmazza, hogy az emberek jók, hiszen nem a maguk érdekeiért tettek, hanem egy kislányért. Mint arról már beszámoltunk, a szekszárdi katolikus iskolába járó Simon Dóriért fogott össze több kisebb és nagyobb közösség. A nyolcadik osztályos lány daganatos betegséggel küzd, amely minden szempontból, így anyagilag is megterheli a sióagárdi családot.

Az összefogás egyik kezdeményezője Janó Attiláné, Vali néni volt, aki egyebek mellett sütivásárt, plüssjátékgyűjtést, szentmise utáni ajándékvásárt is szervezett, hogy Dórin és családján segíthessenek. Mint írja: „Sok embert tanított ez a nem várt esemény arra, hogy mi is a fontos az életben, minek van a legnagyobb értéke.” És ezt is: „Rengeteg ember megmozdult egy hívásra... Van valaki, akitől csodás a világ. Valaki, akitől különleges az a hely, ahol éppen van. Van valaki, akinek nem ott kellene lenni, ahol éppen van, hanem máshol, a többi gyermekkel az iskolában, az udvaron, az edzésen, a barátaival, a moziban a barátnőivel, vagy lovagolhatna kedvenc lován.”

A katolikus iskola tanulói, Dóri osztálytársai, szinte minden nap kérdezték, mit segíthetnek. A szülők közössége sütött, ajándékokat készített, plüssöket hozott. És még többet vásároltak a gyerekek a zsebpénzüket otthagyva az angyaldobozokban. Sokan ismeretlenül is áldozatot vállaltak. Csátaljáról, Várdombról, Sárpilisről, Őcsényből, Sióagárdról, Szegedről, Budapestről, és több szekszárdi iskolából, kórustól, sportcsapattól, munkahelyekről érkezett felajánlás, annyi, hogy azt az összefogás kezdeményezői legmerészebb álmainkban sem gondolták volna.

Segített az ima

A katolikus iskola igazgatója volt az első, aki indítványozta a segítségnyújtás megszervezését, a tanárok pedig készítették a gyerekekkel a sok ajándékot, és segítőik voltak végig. Az osztályok minden ebéd előtt közösen imádkoztak társukért. Nem hiába. Janó Attilánétól megtudtuk, Dóri karácsony előtti CT-eredménye kifejezetten jó lett. A sok-sok felajánlásnak köszönhetően pedig akkora összeg gyűlt össze, amely egy időre megoldja a család anyagi nehézségeit.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában