kevesebb a válás is

2018.01.20. 16:00

Másfélszeresére nőtt a házasságkötések száma

Hét év alatt 35 500-ról 51 800-ra nőtt a házasságkötések évenkénti száma Magyarországon. Ennyi idő alatt ilyen mértékű emelkedés utoljára a második világháború utáni években, 1945 és 1950 között történt, amikor a világégés alatt elmaradó esküvőket pótolták be a párok

A frigyek számának 2011 óta tartó emelkedése először 2017-ben torpant meg: a múlt év első tíz hónapjában megkötött 46 061 házasság 2,5 százalékkal volt kevesebb az előző év azonos időszakában regisztráltnál – írta a Magyar Nemzet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tanulmánya alapján.

A lap megjegyzi, hogy a teljes 2017. év végleges adatai még nem szerepelnek a KSH honlapján.

A tanulmány szerint összességében továbbra is csökken a frigyben élők aránya: 2016-ban ismét tízezerrel kevesebb házasságot kötöttek, mint amennyi válás vagy elhalálozás miatt megszűnt. Ám ez még így is a legkedvezőbb érték az utóbbi 36 évben. A lap cikke szerint 2010-ig évenként háromszor ennyi volt a „deficit”, vagyis 30-35 ezerrel több frigy szűnt meg, mint amennyi létrejött.

A változás részben a növekvő várható élettartamnak is betudható, de mérséklődött a válások száma is. 2014-ben hosszú idő óta először csökkent 20 ezer alá, 2016-ban az előző 53 év legalacsonyabb esetszámát regisztrálták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!