tündérszépek 2020

2019.10.03. 18:10

Még nem késő, jelentkezz most szépségversenyünkre!

Országszerte gőzerővel zajlik a Tündérszépek szépségverseny jelentkezőinek fotózása. A Tolnai Népújságnál és portálunknál is folyamatos a hölgyek beválogatása, majd behívása. Legutóbb Nikolausz Bernadettről és Szilágyi Zsuzsannáról készített portfóliót fotós kollégánk a Hotel Meropsban, Szekkszárdon. Bernadett fotóit már meg is tekinthették olvasóink, de a Zsuzsannáról készült felvételek megjelenésére sem kell sokat várni. Eddig összesen tizenegy Tolna megyei jelentkezőt mutattunk be, és továbbra is várjuk a nevezéseket a megyei fordulóra, amelyen összesen 30 nevező vehet részt.

A Tündérszépek-versenyre Tolna megyében állandó vagy ideiglenes lakcímmel rendelkező, valamint a megye területén született hölgyek vagy az itt található oktatási intézmények hallgatói jelentkezhetnek, akik a jelentkezés idején már betöltötték a tizenhatodik életévüket, de a döntő napjáig nem töltik be a harmincadik életévüket. A részletes információkat tartalmazó versenyszabályzat a tunderszepek.hu oldalon található meg, ahol a jelentkezést is le lehet adni.

Érdemes indulni, hiszen azokról, akiket a zsűri behív fotózásra, szuper portfóliók készülnek, amelyeket a verseny végén meg is kaphatnak majd. Az sem mellékes, hogy a díjazottak között közel tízmillió forint értékben találnak gazdára nyeremények: modellszerződés, H&M vásárlási utalványok, mobiltelefonok, egzotikus utazások.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában