Tudományos áttörés

2019.02.13. 11:45

Meglehet a kopaszodás ellenszere

Nem holnaptól jelent megoldást az amerikai kutatók felfedezése, de rájöttek arra, mi kell ahhoz, hogy visszafordítható legyen az öregkorral járó hajritkulás.

Forrás: Shutterstock

A kopaszodást eredetileg nem szépészeti céllal kezdték vizsgálni. A kutatás azt igyekezett kideríteni, hogy a sérült bőrön miért nem nő ki újra a szőr vagy a haj, például egy baleset után, amikor a bőr behegesedik. Korábban úgy vélték, hogy a sérült bőrön a hegképződés és a kollagén termelődése állt a hajnövekedés útjában. Kiderült, hogy ennél sokkal bonyolultabb az ok – írta a Vasárnap Reggel című hétvégi magazin legutóbbi száma.

Nem csak a férfiakat érinti

Arra jöttek rá, hogy ha az agy egy idegpályáját aktiválják és ezen keresztül sikerül a fibroblaszt sejteket – ezek a kötőszövetben lévő kollagén termelődését segítik – stimulálni, akkor a sebek gyógyulásánál korábban soha nem látott hajnövekedés lehet az eredmény. A károsodott bőrön a haj visszanövesztésére eddig nem volt képes a tudomány – épp ezért sok baleseti sérült fejbőrén maradt maradandó nyoma a vele történteknek. Azáltal, hogy élénkítették a sejtek közötti kommunikációt, az egerek szőrnövekedése négy héten belül beindult. Kilenc hét után új hajhagymák és hajstruktúrák jelentek meg. Az az idegpálya, amellyel ezt sikerült elérni, addig nagyon aktív, amikor a babák még az anyaméhben vannak, és kialakulnak a hajhagymáik. Később viszont fokozatosan leáll a működése.

A haj egyébként sok szempontból különbözik az egyéb szőrszálaktól, egy-egy tüszőből például nem egy, hanem 2-5 hajszál nő ki. Az első, fő hajszál, születés után jön létre, majd 2-3 éves korban újabb szálak jelennek meg. Mikor megindul a hajritkulás, elsőként a másodlagos szálak vesznek el, mikor pedig az elsődleges szál is kihullik, látványossá válik a kopaszodás. Ez legkorábban az elülső hajvonalnál indul meg, és általában már akkor jelentkezik, amikor egy férfi serdülőkorából átlép a felnőtt éveibe. A kopaszodás második hulláma a fejbúbon körkörösen alakul ki. Végezetül a harmadik terület a fejtetőn jön létre, itt kezd legkésőbb hullani a haj, és ez az a régió, amely nem csak a férfiakat, hanem a kor előrehaladtával, a nőket is érinti.

Miért nem ritkul a szakáll és a bajusz?

A test egyéb részein növő szőrökkel ellentétben a haj már a csecsemőkor kezdetén kinő, sőt van úgy, hogy már az anyaméhben. A test egyéb részein a pubertás időszakban kezdődik a szőrnövekedés. Ebben a hormonrendszernek van szerepe. Addig azonban, amíg a tesztoszteron a testen a szőr növekedését okozza, a fejbőrön éppen az ellenkezőjét.

Az egereknél már eredményes

Bartha Anita bőrgyógyász azt mondta: nem minden hajhullásnak ismerjük az okát, de a probléma a férfiakat fiatalabb korban és jobban érinti. Azért hajlamosabbak a kopaszodásra, mert a férfihormon egyik bomlásterméke, a dihidrotesztoszteron, a hajszálak megrövidítését és elvékonyodását is okozza.

Ez azonban csak az egyik biológiai magyarázat a hajhullásra, amiről egyelőre még csak kevés biztosat tudunk. Kutatások ugyanis kimutatták, hogy vannak olyan férfiak, akikben a tesztoszteronszint magas, még sincs jelentős hajvesztésük. Ugyanakkor már arra is rájöttek, hogy a korral járó DNS-károsodás beindítja egy olyan fehérje pusztulását, amely a bőr átalakulását és így a hajhagymák vesztét is okozza. Ennek az újratermelődését sikerült úgy elérni, hogy élénkítették a sejtek közötti kommunikációt. Ez egyelőre csak egereknél volt eredményes, és most azt vizsgálják, hogy a szervezetben nem okoz-e olyan mellékhatásokat, amelyek veszélyesek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!