biztonságosabb közlekedés

2021.05.15. 10:23

Megújították a motorosok képzési és vizsgakövetelményeit

A vizsgafeladatok között nagyobb szerepet kapnak a balesetek jelentős részét okozó összetettebb manőverek, valamint a képzésben nagy hangsúlyt helyeznek a motorosok biztonságát szolgáló ruházat és védőfelszerelés kiválasztására, használatára is.

Budapest, 2021. május 4. Mentők látnak el egy motorost a főváros XX. kerületében, a Határ út és a Szigetvár utca kereszteződésénél 2021. május 4-én, miután összeütközött egy személyautóval. A motoros súlyosan megsérült. MTI/Mihádák Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Mihádák Zoltán

Idén márciustól a motorosok biztonságosabb közlekedése érdekében megújították a képzési és vizsgakövetelményeket – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára szombaton a közösségi oldalára feltöltött videójában.

Schanda Tamás hozzátette, a változtatásra azért is szükség volt, mert bár tavaly kevesebb halálos közúti baleset történt Magyarországon, mint az elmúlt 70 évben bármikor, mégis 34 motorkerékpáros vesztette életét a hazai utakon.

Közölte, a képzési és vizsgakövetelmények megújításának célja, hogy az évente levizsgázó 15-20 ezer motoros naprakész, a gyakorlatban jól hasznosítható tudással felvértezve jobban tudjon magára és másokra is vigyázni a forgalomban.

Ezért a vizsgafeladatok között nagyobb szerepet kapnak a balesetek jelentős részét okozó összetettebb manőverek, valamint a képzésben nagy hangsúlyt helyeznek a motorosok biztonságát szolgáló ruházat és védőfelszerelés kiválasztására, használatára is – tette hozzá.

Schanda Tamás a Facebook-oldalán arról is beszámolt, hogy a Formula-1 és más nemzetközi versenysorozatok idei magyarországi futamait a tervek szerint nyitott kapukkal, nézők előtt rendezik meg, a mindenkori járványügyi előírások betartásával.

„Így a Hungaroringen szoríthatnak kedvenceiknek a védettségi igazolvánnyal rendelkező hazai szurkolók” – fogalmazott az államtitkár.

Borítókép: Mentők látnak el egy motorost a főváros XX. kerületében, a Határ út és a Szigetvár utca kereszteződésénél 2021. május 4-én, miután összeütközött egy személyautóval. A motoros súlyosan megsérült.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!