Látómező

2020.07.19. 10:33

Minden ember másképp látja a tárgyak méretét és elhelyezkedését

Emberenként, de még az egyén saját látómezején belül is eltérő a tárgyak pontos elhelyezkedésének és méretének észlelése – állapították meg a Kaliforniai Egyetem berkeley-i campusának kutatói.

Forrás: Shutterstock

Feltételezzük, hogy a maga tökéletes valójában észleljük a körülöttünk lévő fizikai világot, ám ez a tanulmány azt mutatja, hogy mindannyian egyedi vizuális ujjlenyomattal rendelkezünk

mondta Zixuan Wang, a Biological Sciences című folyóiratban publikált tanulmány vezető szerzője.

A szakemberek azt akarták kideríteni, hogy vajon az emberek pontosan ugyanúgy látják-e a környezetükben lévő tárgyakat, például egy asztalon lévő csésze kávé esetében két ember egyetért-e vajon a csésze pontos elhelyezkedéséről vagy arról, hogy a füle elég nagy-e ahhoz, hogy meg lehessen fogni. Az eredmények azt sugallják, hogy a válasz nem.

Az életünkben több ezerszer is odanyúlunk egy kávésbögréért és gyakorlás révén elérjük a célpontunkat. Arra trenírozzuk magunkat, hogy az általunk látottakkal összhangban koordináljuk a cselekedeteinket

magyarázta a szakember.

A dolgok méretének észlelését vizsgáló tesztekben a résztvevőknek különböző hosszúságú köríveket kellett nézniük és megbecsülniük a hosszukat.

Meglepő módon az emberek nagyobbnak észlelték ugyanazokat az íveket a látómezejük egyes részein, míg más részein kisebbnek.

Az eredmények elképesztő eltéréseket mutattak egyrészt a csoport tagjainak vizuális teljesítményében, másrészt az egyének saját látómezején belül is.

Noha a tanulmányunk azt sugallhatja, hogy a vizuális hibáink forrása az agyunkban lehet, további vizsgálatokra van szükség a jelenség idegi okának feltárásához. Az is fontos, hogy miként alkalmazkodunk ezekhez és kompenzáljuk a hibáinkat

jegyezte meg Wang.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!