A dietetikus válaszol

2018.11.19. 10:04

Most akkor milyen ételeket együnk?

Se vége se hossza a táplálkozással kapcsolatos tanácsoknak, így az átlagfogyasztó könnyen összezavarodik.

Antal Emese dietetikussal, szociológussal, a TÉT Platform szakmai vezetőjével a hirado.hu munkatársa beszélgetett arról, ami mindannyiunk számára égető kérdés: hogy történetesen, mit is együnk az egészségünkért. Az interjút teljes terjedelmében, változtatás nélkül közöljük.

Új irányt jelöltek meg a táplálkozási szakemberek októberben, a tojás világnapján. Az eddig nemkívánatos tojás szerepe a táplálkozásunkban változni látszik. Vajon mi történt a tojással, hogy visszanyerte táplálkozásunkban betöltött pozitív szerepét? Mi történt a vajjal vagy épp a marhahússal, amelyet némelyeknek kifejezetten ajánlanak? A táplálkozástudomány ítéli meg rosszul bizonyos élelmiszerfajták ártalmasságát vagy támogatottságát, vagy a világ változik körülöttünk annyira, hogy újabb és újabb alkalmazkodást vár el tőlünk?

Induljunk ki a dietetika szó jelentéséből. A helyes, megfelelő táplálkozás tudományát jelenti a szó, s mint minden tudományág, úgy ez is folyamatosan fejlődik, változik. Sorra jelennek meg kutatások, amelyek néha évtizedek óta berögzült étrendi szokásokat, sokszor tabukat döntenek meg. Ehhez alkalmazkodik a dietetikus, próbálja meg követni az irányadó mintát, és lefordítani az élelmiszerek nyelvére a lakosságnak.

Igen ám, de mi tekinthető irányadónak? Évtizedekkel ezelőtt például a tojás az egyik legegészségesebb élelmiszer volt, aztán koleszterinszint-növelő hatása miatt elutasított lett, most újra visszakerült az egészséges táplálékok körébe. Kinek hihet a dietetikus, és kinek az átlagfogyasztó?

A dietetikus elsősorban a bizonyítékon alapuló tudományra, az ez alapján végzett kutatásokra kell, hogy támaszkodjon. „A brit tudósok felfedezték, kiderítették” típusú bejelentések nem tartoznak ebbe a tárgykörbe. Az, hogy a dietetika is rendszerezett lett, hogy metaanalízisekre, azaz több hasonló célú vizsgálat eredményeiből készült összesített elemzésekre támaszkodhatunk, megerősít minket abban, hogy mit miért kell mondanunk. Térjünk vissza a tojás példájára: való igaz, évekkel ezelőtt azt állítottuk, hogy az ételekkel bevitt túlzott koleszterinnek döntő szerepe van a magas koleszterinszint kialakulásában. A tojás pedig magas koleszterintartalmú élelmiszer.

Mára kiderült, hogy az étkezéssel elfogyasztott koleszterin kevésbé emeli meg a vér koleszterinszintjét. Épp ezért kerülhet vissza a tojás az őt megillető helyre, bár azt most sem mondja senki, hogy mértéktelenül fogyasztható.

Azt hangsúlyozzuk, hogy a tojásnak fontos szerepe van a táplálkozásunkban, és biztonsággal lehet része a teljes értékű reggelinek. Visszatérve a kérdésre, a dietetikus sincs könnyű helyzetben, amikor bizonyos, tegnap még „közellenségként” kezelt élelmiszer mára újból jó szerepben tűnik fel. Ezzel együtt, el kell, hogy fogadja a változást. De ami változatlan marad, hogy az egészséges táplálkozás alapja a változatosság és a kiegyensúlyozottság.

Antal Emese dietetikus, szociológus, a TÉT Platform szakmai vezetője. (Fotó: Egyed Péter)
Fotó: Hirado.hu

Akkor az is beleférhet, hogy alkalmanként fehér kenyeret együnk egy jó gulyáshoz vagy épp rántott húst?

Igen, alkalmanként. Ha egyébként a hétköznapokban sok zöldséget, gyümölcsöt, teljes kiőrlésű kenyeret, tejtermékeket, húsokat fogyasztunk. De hogy mi alapján is döntsünk? Mi, felnőttek is alapul vehetjük a gyerekeink étkezéséhez nemrégiben megjelent új táplálkozási ajánlást, amelyből egyértelműen kiderül, hogy a napi étkezésünk felét a zöldségek, gyümölcsök kell, hogy adják, a másik felének pedig a gabonafélékből, húsokból, halakból, tejtermékekből kell állnia. Sajnos – felmérésekből tudjuk –, hogy

az előírt fél kilogrammos zöldség- és gyümölcsfogyasztási ajánlást egyelőre meg sem közelítik az adatok.

Persze sok pozitív életmódbeli elmozdulás is történt az utóbbi években: egyre elterjedtebb például a teljes kiőrlésű kenyerek fogyasztása. Emellett viszont évek óta alig mutat emelkedést a halfélék fogyasztása. Intenzív népegészségügyi programmal, az egészséges életmód elterjesztésével el tudnánk érni, hogy a gyerekek több zöldséget, gyümölcsöt fogyasszanak, gyakrabban reggelizzenek. Így jóval nagyobb lenne az esélye, hogy ezek a gyerekek felnőttkorukra tudatosan figyeljenek a táplálkozásukra, életmódjukra, amellyel a krónikus, nem fertőző betegségek nagy részét meg tudnánk előzni.

Programot említ, de a gyerekek meghatározó életéveiben mi, szülők, majd a bölcsőde, az óvoda, az iskola, a menza határozza meg az életmódjukat és az étkezési szokásaikat is. Ha ezek a minták nem az egészséges táplálkozást közvetítik, hogyan várható bármiféle elmozdulás?

Valóban, a legfontosabb szokások gyerekkorban rögzülnek. De valahol el kell kezdeni ezt a nevelési folyamatot, a legkönnyebben pedig a gyerekek motiválhatók. A TÉT Platform 11–18 évesek körében végzett reprezentatív felmérést. Ebben a kutatásban arról kérdeztük a fiatalokat, hogy ha tehetnék, mit változtatnának meg az életmódjukon, hogy egészségesebben éljenek. Ők az első helyre a mozgást, a sportolást tették. A kérdésre a felnőttek 66 százaléka a pénzkereset fontosságát jelölte meg, s csak az ötödik helyen szerepelt a sport, a mozgás növelése. Ebből is látszik, hogy

a gyerekekben természetes módon van meg az igény a mozgásra, míg a szülők jelentős része csupán kifogásokat keres az életmódja legkisebb átalakítása esetén is.

Épp ezért a népegészségügyi programnak a társadalom teljes vertikumára kellene figyelni, nem elegendő, ha csak a gyerekekre fókuszál, bár mint mondtam, ők a legkönnyebben mozgósíthatók.

Mi a legnagyobb probléma egy magyar átlagember étkezési szokásaival?

Leginkább az, hogy a táplálkozási rizikófaktorok, a túlzott só-, zsiradékfogyasztás, az alacsony rostfogyasztás, kevés tejtermék, zöldség- és gyümölcsbevitel még mindig jellemző. Érdekes, hogy cukorból a felnőttek a maximum érték alatt fogyasztanak, míg ugyanez a gyerekekről sajnos nem mondható el. De a vitaminok és ásványi anyagok bevitele terén is találunk elég sok problémát. Ezeken lenne jó változtatni.

Fotó: Shutterstock

Mondjuk azzal, ha nem kennénk a kenyerünkre a szalámi alá semmit? Se növényi eredetű, se állati eredetű zsiradékot?

Ez is lehet akár egy megoldás annak, aki sok zsiradékot fogyaszt. Hiszen a napi összes energiabevitelünk maximum 30 százalékát javasolt zsiradékból fedezni, nálunk 38 százalék az arány.

Hogyan tanítsuk meg az egészséges étrendet, életmódot a gyakorlatban? Az iskolásoknál, akik nemcsak a szülőkre hallgatnak, hanem a kortársakra is, milyen megoldások léteznek?

Trendivé kell tenni az egészséges életmódot. Ha a finneknek sikerült elérni, hogy az iskolákban, a katonaságnál, a templomokban mindenütt az egészséges életmód üzenetei hangozzanak el, akkor nekünk is sikerülhet. Ha majd a csapból is ez folyik, lassan, de biztosan változhat a kép. Minden szereplőnek felelőssége van ezen a téren. Az oktatás kiemelkedő,

az ovisoknak, az általános iskolásoknak az életkoruknak megfelelően kell elmagyarázni a szabályokat.

A számítógépes világban nélkülözhetetlen digitalizációt segítségül hívni. Például az Okos Doboz honlapon úgy játszhatnak a gyerekek, hogy közben tanulnak, valamint az életmódjukkal kapcsolatos filmeket is nézhetnek.

Fotó: Shutterstock

Mikor járunk jól, ha folyamatosan követjük a dietetikusok étrendi ajánlásait vagy kis odafigyeléssel, törekedve a változatos étrendre azért jókat eszünk?

Senkitől nem szeretnénk elvenni az evés örömét. Nincs annál jobb, ha családi körben leülünk ebédelni, vacsorázni, jókat eszünk, jókat beszélgetünk. Azt sem gondolom, hogy állandóan bújni kellene a helyes táplálkozás szakirodalmát, ez nem életszerű. Mint ahogy az sem, hogy mindenki mellett dietetikus álljon, bármennyire is jó lenne. A lényeg, hogy mindenki magában teremtse meg az egészséges, változatos étrendre való igényt, s ha kérdései vannak, ha elbizonytalanodik, megtalálja azt a szakembert, a dietetikust, aki személyre szóló segítséget tud nyújtani a táplálkozásához.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!