Klímaegyezmény

2017.10.24. 08:37

Nicaragua is aláírta a párizsi megállapodást

Ezzel már csak két olyan ország maradt, az Egyesült Államok és Szíria, amely nem adja támogatását a káros anyagok kibocsátását korlátozó nemzetközi megállapodáshoz.

Rosario Murillo alelnök bejelentése szerint Daniel Ortega államfő annak ellenére csatlakoztatta országát az egyezményhez, hogy azzal szemben továbbra is vannak fenntartásai.

Az ENSZ-hez intézett közös levelükben, amelyet az El 19 című nicaraguai internetes újságban tettek közzé, Murillo és Ortega azt írja, hogy bár a párizsi egyezmény „nem ideális”, de „az egyetlen eszköz” arra, hogy meg lehessen fékezni a Földet megmérgező környezetszennyezést

A hosszú tárgyalásokat követően 2015-ben tető alá hozott, 31 oldalas egyezményben 195 ország vállalta, hogy 2 Celsius-fok alatt tartják a Föld légkörének felmelegedését az iparosodás előtti mértékhez képest. A szerződéshez a világ országai közül mostanáig csak Nicaragua és a hat éve polgárháborútól sújtott Szíria nem csatlakozott.

Donald Trump amerikai elnök ezzel szemben idén június 1-jén bejelentette, hogy felmondja a párizsi egyezményt, amelynek keretében demokrata párti elődje, Barack Obama vállalta, hogy az Egyesült Államok 2025-re 26-28 százalékkal csökkenti károsanyag-kibocsátását a 2005-ös bázisévhez képest.

A The Wall Street Journal (WSJ) című újság ugyanakkor szeptemberben úgy értesült, elképzelhető, hogy az Egyesült Államok mégsem lép ki a párizsi klímaegyezményből. A lap szerint egy kanadai klímakonferencián több washingtoni kormányzati tisztségviselő is arról számolt be, hogy Washington kilépés helyett olyan kompromisszumos megoldást szeretne, amelynek értelmében jelentősen enyhítenék az országra vonatkozó szerződéses kötelezettségeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!