megéri a gondoskodás

2019.07.08. 16:12

Nyáron is szükség van arcápolásra

Az arcbőr ugyanis rendkívül érzékeny, ezért nagy odafigyelést igényel, évszaktól függetlenül.

Forrás: Shutterstock

Fotó: goodluz

Sokan úgy gondolják, hogy az arcbőrünknek csak télen van szüksége gondos ápolásra a hideg, zord időjárás miatt, de ez korántsem igaz – véli Molnár Csilla debreceni kozmetikus, aki a Haon.hu-nak beszélt a nyári arcápolás fontos szabályairól.

Nyáron az arcunk van a legtöbb UV-sugárzásnak kitéve, ami nem megfelelő fényvédelem mellett károsítja a bőr szerkezetét, s egyúttal felgyorsítja az öregedési folyamatokat.

A szakember elmondta, az ultraibolya (ultraviola – UV) sugarakat három – UVA, UVB, UVC – hullámhossz­tartományra osztjuk. Ezek közül az UVC-sugarak a leginkább rákkeltők, szerencsére az ózonpajzs ezeket majdnem teljesen megszűri, viszont az UVA- és -B-sugarak nagy része átjut rajta. Az UVA-sugárzás a bőr mélyebb rétegeibe jut, gyors, de nem tartós lebarnulást, bőrpírt eredményez és nagyon sok szabad gyököt szabadít fel, ezzel károsítva a bőr szerkezetét. Csökkenti a kollagén- és elasztinrostok termelődését, amik a bőr rugalmasságáért felelnek. A napfény általi öregedésért főleg ez a sugárzás felelős. Az UVB-sugarak csak a bőr felső rétegéig jutnak, ott nyelődnek el, viszont ezt a réteget fogják ezáltal károsítani. Serkentik ugyan a melanin termelését a bőrben, tartós barnaságot eredményezve, így védve a bőrt a további napkárosodással szemben, de ezzel együtt károsítják a DNS-t, ami bőrrák kialakulásához is vezethet, és megvastagítják a felhámot, ami például egy zsíros, pattanásos bőr esetében ronthatja annak állapotát.

A nyári arcápolási rutin annyiban különbözik a télitől, hogy ilyenkor célszerűbb könnyebb, nem túl zsíros hidratáló krémeket – esetleg géleket, szérumokat használni – amit a nagy melegben is képesek vagyunk elviselni magunkon.

Ha valakinek zsírosabb krémre is szüksége van, azt érdemes este használni, amikor kevésbé izzadunk. Nagyon fontos, hogy a nappali arcápolónk tartalmazzon legalább 8-10 faktorszámú fényvédőt, mely még nem nehezíti el a krémet.

A krémekben található faktorszám egy szorzószám, ami azt adja meg, hogy mennyiszer több időt tölthetünk a napon anélkül, hogy leégnénk. Felnőttként átlagosan 20 percet tölthetünk leégés nélkül, ezt egyéni tényezők is befolyásolhatják. Például bizonyos gyógyszerek fényérzékenyítenek, de előfordulhat bőrérzékenység is. Tehát egy 8-as faktorszámú fényvédővel ellátott krém esetében 8×20 percet, azaz 160 percet tölthetünk a napon – mondta Csilla. Hozzátette,

nem elég csak kívülről pótolni a nedvességet, elengedhetetlen a megfelelő folyadékbevitel is.

Napi 2-3 liter (extrém melegben lehet több is) víz fogyasztásával sokat javíthatunk bőrünk külső megjelenésén is.

Arctisztító kezeléseket a nyári időszakban is lehet végezni megfelelő körültekintéssel. Az izzadás miatt több faggyú termelődik, a felhám megvastagodásával pedig a faggyú jobban megreked a bőrben, mitesszereket képezve ezek be is gyulladhatnak, és pattanások alakulhatnak ki belőlük.

Arctisztító kezelés után nyáron célszerű 2-3 napig intenzíven nem napoztatni az arcbőrt, mert a tisztítás miatt megsérült bőrrész könnyebben bebarnulhat. Ezeket hívjuk pigmentfoltoknak, aminek az elhalványítása igen költséges és időigényes. Érdemes odafigyelni a gyantázásra is, a szemöldök- vagy bajuszgyanta után közvetlenül fényvédő nélkül semmiképp se induljunk hosszú sétára a legnagyobb napsütésben.

Sokan nem is gondolják, hogy mennyire könnyen bepigmentálódik a bőr ezeken a területeken – fogalmazott. Ma már igen nagy hangsúlyt kap a nappali arcápolókban a fényvédelem. Az UV-sugárzás egyre erősebb, így elengedhetetlen erre odafigyelni. Egy fényvédőt tartalmazó arcápolón nem érdemes spórolni, megéri beruházni egy megbízhatóbb márkájú termékbe, ugyanis egy olcsóbb, nem túl jó minőségű krém nem biztosít kellő védelmet – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!