Vöröskereszt

2018.08.31. 09:30

Nyáron többnyire csökken a véradók létszáma

Szeri Árpád

Fotó: Mártonfai Dénes (archív)

Nyaranta csökken a véradók száma. A nagy meleg miatt némileg lanyhul a véradási kedv, emellett sokan ilyenkor mennek szabadságra. – Ez természetes jelenség, még akkor is, ha netalán éppen nyáron lenne szükség a legtöbb vérre – mondta el Gulyás Katalin. A Vöröskereszt megyei szervezetének igazgatója hozzátette, hogy egyre többen a szabadság idején vizsgáltatják ki magukat, avagy fekszenek be műtétre a kórházakba. Vért a tizennyolc és hatvanöt év közötti, egészséges felnőtt lakosság adhat. Az eseményt megelőző szűrővizsgálat adott esetben igen hasznosnak bizonyulhat, hiszen az idejében felderített baj kellő kezeléssel nagyobb betegséget előzhet meg.

– Összegezve az adatokat, januártól augusztus végéig kilencvenegy százalékos teljesítéssel dolgoztunk – folytatta Gulyás Katalin. – Ez viszonylag jó aránynak mondható. Csak a nyarat, azaz június, július és augusztus hónapokat tekintve nagyobb a lemaradásunk, miután a tervezett véradók nyolcvanöt százalékát értük el. Az említett három hónapban kétezer-hétszázharminc személy bevonásával számoltunk, ám csak ezernyolcszázkilencvenöt személy ült a véradó székbe. Bízunk abban, hogy a következő hónapokban beérjük magunkat, és teljesítjük a tervet.

A Vöröskereszt ajándékba adott kuponokkal is igyekezett a véradó kedvet szinten tartani, avagy növelni. A leggyakrabban vért adó személyek között fődíjként egy nagyképernyős laptévét sorsolnak ki.

Szeptember elsején, azaz szombaton Felsőnánán, a Falunapon 10 és 13 óra között. Szeptember 8-án, szombaton 14 és 17 óra között pedig Bátaszéken, az általános iskolában a Bornapok keretében lehet vért adni. Egyébként valamennyi hasonló rendezvényen lehetőség nyílik a rászorulók megsegítésére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában