Szavazási eredmény

2021.06.03. 11:18

Olvasóink közül sokan örülnek az esős időnek

Változékony tavaszunk volt, sok-sok őszies vonással. Gyakran esett, gyakran fújt, és nemegyszer dideregnünk is kellett, mert meglehetősen hűvös volt az évszaktól megszokotthoz képest. Az elmúlt napokban azonban átléptünk a nyárba, legalábbis ami a naptárt illeti. De mintha az időjáráson is meglátszana ez: talán a nap is többet süt azóta.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A kiszámíthatatlansága miatt mostanában a családi, baráti, munkatársi beszélgetések során is sok szó esik az időjárásról. Ezért hét eleji szavazásunkban azt firtattuk, mit szólnak olvasóink a ramaty időjáráshoz.

A legtöbb szavazat (32%) arra a válaszlehetőségre érkezett, amely szerint a földeknek jót tesz a sok eső, mert legalább a vidék is szép zöld lesz tőle. Tegyük hozzá, a mezőgazdaságra gyakorolt jó hatásairól már ne is beszéljünk: szüksége van a víznek a sarjadó, növekvő vetésnek, és az sem árt, ha a nyári kánikula előtt feltöltődnek a föld mélyebb rétegeinek vízkészletei.

A válaszadók második legnagyobb csoportját (28%-át) azok jelentik, akiket inkább aggodalommal töltöttek el az elmúlt hetek időjárási jelenségei. Ők a klímaváltozásnak tulajdonítják, hogy idén a szokásosnál hidegebb volt a tavasz. Nem vagyunk a téma szakértői, de akár ezt is elképzelhetőnek tartjuk. És hát ki örülne annak, aminek lehetőségéről gyakran esik szó a témát feszegető műsorokban, ha eltűnne ez a gyönyörű évszak?

[eweb-voting id="3740572"]

Olvasóink valamivel kevesebb mint negyede (23%-a) annak a reményének adott hangot válaszában, ha már tavaszunk nem volt, talán nyarunk még lehet. Mi is velük együtt reménykedünk, hogy sok-sok napsütéssel telik majd a következő három hónap, de persze az is jó lenne, ha olykor-olykor lenne benne egy-egy nyári zápor formájában némi kis enyhülés.

Végül a válaszadók 17%-a nyilatkozott úgy, abszurdnak tartja, hogy még az elmúlt napokban is fel kellett vennie a kabátot, mert fázott. Az ő felháborodásukban is csak osztozni tudunk, ugyanakkor őket is az előbb említett 23% reménységével bátorítjuk: bízzunk benne, hogy végre tényleg megérkezik a nyár!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!