tájékoztatás

2018.04.10. 17:35

Ön pontosan tudja, mi az Alzheimer-kór?

Sok a tévhit a betegség körül, ezért amerikai kutatók azt szeretnék, ha megváltoztatnák a betegség definícióját.

Az Alzheimer-kór jelenlegi definíciójának radikális megváltoztatását javasolják amerikai kutatók, akik szerint sokkal inkább a betegséggel összefüggő biológiai elváltozásokra és nem az olyan klinikai tünetekre kellene összpontosítani, mint az emlékezetromlás és a kognitív hanyatlás.

A chicagói Alzheimer Szövetség és az öregedéssel foglalkozó amerikai intézet (NIA) szakemberei által megfogalmazott új irányelvek célja, hogy egységes nyelvezetet biztosítsanak a betegség leírására azon kutatók számára, akik a kizárólag az Alzheimer-kórra jellemző agyi elváltozásokat vizsgálják.

„A nagyközönség jelentős része azt hiszi, hogy a demencia – időskori elbutulás – és az Alzheimer-kór kifejezések egymással felcserélhetőek, pedig ez nem így van”

- mondta Clifford Jack, a rochesteri Mayo Klinika munkatársa, aki részt vett az Alzheimer's & Dementia: Journal of the Alzheimer's Association című szakfolyóiratban publikált irányelvek megfogalmazásában.

A javasolt változtatások összhangban vannak az amerikai élelmiszer- és gyógyszerbiztonsági hivatal (FDA), valamint az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) nem sokkal korábbi bejelentésével, amelyben a különböző biomarkerekre – és nem klinikai tünetekre – épülő új, Alzheimer-kór elleni gyógyszerek tesztelését szorgalmazták.

A most megfogalmazott irányelvek a betegséghez kötődő két kóros fehérje, a beta-amyloid és a tau felszaporodásának, valamint az idegsejtek elhalásának vagy az agyzsugorodásnak a kimutathatóságához kötik az Alzheimer-kór definícióját. Ezen tényezők mindegyike kimutatható agyi képalkotással, vagy az agy-gerincvelői folyadék vizsgálatával. A szakemberek szerint a betegség súlyosságát biomarkerek, a kognitív hanyatlás mértékét pedig egy speciális osztályozási rendszer révén lehetne mérni.

Az elképzelés szerint az új definíció segíteni fogja a kutatókat abban, hogy jobb alanyokat válasszanak az Alzheimer-kór elleni új kezelések tesztelésére, ami jelentősen javíthatja a gyógyszeripari vállalatok kutatási folyamatait.

Jelenleg világszerte nagyjából 50 millió ember küzd demenciával, és közülük legtöbben annak leggyakoribb fajtájával, az Alzheimer-kórral. Az Egyesült Államokban hozzávetőlegesen 5,7 millió ember Alzheimer-kóros a betegség jelenlegi definíciója szerint, amely olyan tünetekre épül, mint az emlékezetromlás és a kognitív hanyatlás. Jack szerint azonban a kognitív problémákkal nem küzdő 70 év felettiek nagyjából egyharmadánál kimutatható olyan agyi elváltozás, amely Alzheimer-kórra utal.

A betegségnek egyelőre nincsen gyógymódja és a jelenleg használt gyógyszerek csupán ideiglenesen enyhítik a tüneteket. Több tucatnyi kezelés bizonyult sikertelennek és az orvosok szerint a folyamatos kudarc egyik oka az lehet, hogy a tanulmányok olyan páciensek bevonásával készülnek, akiknél már túl nagy mértékű agykárosodás ment végbe.

Borítókép: Illusztráció / Shutterstock / VGstockstudio

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!