kiskunhalas

2018.03.16. 21:54

Országos hírűvé vált a halasi Magyarok Vására

Igazi turisztikai vonzerővé vált a Magyarok Vására Kiskunhalas számára, amelyet idén 10. alkalommal tartottak a nemzeti ünnepen a Hazatalálás Baráti Kör szervezésében.

Pozsgai Ákos

Forrás: baon

Az ország szinte minden pontjáról érkeztek termelők, kézművesek, idén kétszáznál is többen, akik portékáikat kínálták a halasi Magyarok Vásárán, amit minden év március 15-én, a város piacterén rendeznek a kezdetek óta – olvasható a baon.hu oldalán.

Az esemény mostanra nemcsak helyben, hanem országosan is kiemelt turisztikai esemény lett.

A jelentősebb országos kiadású programkiadványokban is szerepel a rendezvény, amely igazi kuriózum a hagyományosan magyar kézműves és zenei kultúra iránt érdeklődők számára. – Azzal a nem titkolt szándékkal hívtuk életre a Magyarok Vásárát, hogy formáljuk a vásárlók szemléletét, bemutassuk, népszerűsítsük a Kárpát-medence területén termelt és előállított kiváló minőségű magyar termékeket – mondta Bús József, a szervező Hazatalálás Baráti Kör Egyesület vezetője.

A vásárban nem szednek helypénzt, a rendezvény a befolyó adományokból tartja fenn magát, mely a helyi hagyományőrzők együttes munkájának és részvételének köszönhetően mára már országos hírűvé vált, távolabbi országrészekből és a határon túlról is nagy számban érkeznek a vásárra.

Fazekasok, kosár- és gyékényfonók, csuhéművesek, fafaragók, kovácsok, hangszerkészítők, kékfestők, textil- és szőnyegszövők, hímzők, viseletvarrók, ostor- és nyeregkészítők, babakészítők, tűzzománcosok, méhészek, sajtkészítők, mézesbábosok, bőrdíszművesek, ékszerkészítők, gyöngyfűzők, szíjgyártók, fajáték- és íjkészítők, tojás- és bútorfestők, kádárok, szűcsök, erdélyi kürtőskalácsosok, pékek, cukrászok, lekvárkészítők, hentesek és még sokan mások hozták el termékeiket.

A kézműves értékek és gasztronómiai finomságok mellett a zene is kiemelt hangsúlyt kap a Magyarok Vásárán. A Hangász Együttes, a Lyra, a Halas Táncegyüttes, a halasi Népdalkör, a Boka Színház János vitéz előadása, a Kiskun Táncegyüttes és a Csólyospálosi Tamburás Együttes biztosította a zenei hátteret az egész napos rendezvényen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!